|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégPromenád a gyönyörbeTurcsányi Sándor
Béni bácsi egy szép napon erős hascsikarásra ébredt, ezért gyorsan föltalálta a rizsát. Eljárása roppant egyszerű, bár annál körülményesebb volt. Fogott egy marha nagy rizskochot, és előbb a cukrot, majd a tojást vonta ki belőle. A végterméket a szomszédban lakó kínai házaspáron ki is próbálta. Jóságos képe jóságos mosolyra húzódott: a mű kész. A napi robotból késő éjszaka hazatérő felesége rövid zenét szerzett valahonnan a nagy esemény tiszteletére, amit máig is játszik minden este a tévé, és valahogy így szól: Uncle Ben, subidubi.
De ez semmi. Az volt az igazi, amikor a patyolattiszta Ariel az idegösszeomlás szélére kergette a mocskos Calibant a hülye mosóporával. Prospero annyira röhögött, hogy véletlenül ráállt a pálcájára.
Ilyen és ezekhez hasonló történetet ismernék ezret. Most az ezeregyedik délután Alan Parker elmeséli, hogyan szívatta az elmebeteg Kellog professzor nagyszámú, ám felette előnytelen külsejű paciensét valami kellemetlen zabszármazékkal, amit egyszerű anglomán nyelven kornfléksznak neveznénk. Nagy ötlet, nemdebár?
Alan Parker csinált egy kultikussá lett fakó filmet (Midnight Express) és egy kultikussá lett színes filmet (Angyalszív), a Bugsy Melone-t megszerettük, mert olyan cuki volt. Végig stílusban tartott, szépen fotografált, jól fölismerhető alkotói szándékról árulkodó munkák. Kellogs professzor történetéből ez utóbbi hiányzik, hacsak azt a megbocsátható közérzeti állapotot nem tekintjük „alkotói szándéknak”, miszerint „kéne már egy filmet csinálni”.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 988 átlag: 5.6 |
|
|
|
|