|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégGyilkos labda – A kerekesszék harcosaiGreff András
Nagy időket él mostanában az amerikai dokumentumfilm, útját rangos díjak és esetenkénti kasszarobbantás kíséri, néhány díszes egészestés példány még a magyar moziforgalmazásig is elverekszi magát. Ugyan a mifelénk látható művekről nem nagyon mondható, hogy nagy örömök forrásai lettek volna: ostoba és manipulatív darabok voltak inkább, ha mérsékelten tán szórakoztatóak is, gondoljanak Michael Moore tavalyi kinyilatkoztatására 9/11-ügyben. Recenziónk tárgya ellenben egyáltalán nem méltatlan megpróbáltatás.
A murderball szakkifejezés a kerekesszékes rögbi leánykori neve: vad, nagy gyötréseknek tág teret adó labdás sportot képzeljenek el, amit székbe kényszerült férfiúk űznek. A dokumentumfilm középpontjában e sportág két jeles művelőjének személye áll: Mark Zupan az amerikai csapat vezércsatára, ezer a lelke, Joe Soares pedig nagy zsivány, régen a jenkik díjmágnese volt, ám darab ideje már a kanadai nemzeti válogatottat trenírozza, a régi harcostársai ellen is. Filmünk a svéd vébétől az athéni Paralimpiáig ível, s a két nehéz ember mellett rálátást enged a csapattársak mindennapi ténykedésére is. Ami úgyszintén a küzdelmekről szól.
Ha a választott tárgy figyelemre méltó, már csak a hozzá való viszonyuláson fordulhat a dolog, de a rendezők ezen a terepen is nyerik a csatát. Miről van szó? A természetes könnyedségről, meg az elszánt kikanyarodásról a nézőt és ábrázoltat egyaránt megalázó vaskos szentimentalizmus elől. Miközben ez az irály utat enged, ha kell, a szívszorításnak is csakúgy, mint a közelhúzódzkodásnak az intim részletekhez. Sebes, nagyon sebes tempóba strukturált anyagot látunk, s némi hiányérzetünk is ebből fakadhat, mert ez a lendület nem feltétlenül nyújt lehetőséget a mélységi terjeszkedésre. Mégis, mire Athénba érünk, láttunk egy eleven történetet test és szellem viszonyrendszeréről.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1336 átlag: 5.48 |
|
|
|
|