KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Don Quijote köpenyében

Egy legendás filmkritikus

Dániel Ferenc

 

Tóth Klára fontos könyvet adott közre a Filmesek Kiskönyvtára sorozatban, a Novella Könyvkiadó gondozásában, megköszönve tucatnyi tanácsadó, önzetlen oltalmazó segítségét. Amikor hírét vettem, hogy írása hőse nem kisebb ember, mint B. Nagy László, az egykori ÉS hatvanas-hetvenes éveinek filmkritikusa, elszégyelltem magam (részben), mert totálisan s méltatlanul esett ki „bénagylaci’ az emlékezetemből. Kedveltem, sőt, szerettem kolumnás bírálatait. Számomra egyáltalában nem volt legendás. Jól tudott írni filmekről, mozgóképi jelenségekről, romlott vagy minimum problémás társadalmunkról. Terjedelmi korlátok miatt sűrítve, szellemes fordulatokkal kellett dolgoznia, avval pótolta a mélyebb elemzések hiányát. Mondhatni, kiegészítette a mi, Bíró Yvette- szerkesztette Filmkultúránkban lehetséges részletező tanulmányainkat, vitairatainkat.

A „legendás” jelzővel Tóth Klára mintegy sűrítve tiszteleg B. Nagy művelődésszociológiailag megemelt „fényes szellői”, illetve „vert nemzedékbeli” státusza előtt. Egy mai fiatal olvasó vagy filmrajongó számára talán nem kielégítő kormagyarázat, hogy a második világháború utáni egy millió felnőttel csonkább magyar demográfiai életfa s abban a dörzsölt kommunisták, sztálinisták szúrágásai hittel, ideológiával, lázas munkakedvvel, történelemcsinálási küldetéstudattal kínálták meg az akkori ifjoncokat. Szinte erénynek számított, ha valaki jó pillanatokban tizenéves, suhanc, hajadon elvtársnő volt. Történelmet csinálni messze több, izgalmasabb volt, mint politikai feladatoknak megfelelni. Nyílt színen a tehetség távlatai „bemérhetetlenek”. A kivívandó sorsok kockázatosabbak, kanyargósabbak. Tóth Klára a legendás filmítész életdokumentumait előbányászva bizonyította is, hogy hőse részesült a III/III áldásaiból, fegyelmikből, tilalmakból, káder-eltérítésekből, s persze, pártfeladatokból. Kudarcokból is bőségesen. Nem vált íróvá, se filmrendezővé, se dramaturggá. Művelt, elkötelezett, kommunista kritikusként iratkozott fel.

Hosszú távon ennek is tulajdonítható, hogy B. Nagy, mint a többi 1927–1930 közötti születésű lángoló ifjú bolsevik terápiásan nyakalta a szeszt s pszichiátriai kezelésre szorult. Népi származékként az övéihez húzott (Szőts István, Sarkadi Imre, Nagy László, Sára, Kósa, Huszárik, Gaál stb…) s neki is kőkeményen meg kellett tapasztalnia, hogy a magamagát szocializmusként definiáló kísérleti politikai rendszerben nincs hely-idő „holnapra megforgatni az egész világot…”, de még arra sem, hogy az összegányolt valóság elnyerhesse önnön hűséges tükörképét. B. Nagy elég jól látta, hogy az aranykori magyar film sérülékeny – technikai, ipari jellegéből adódóan – politikai nyomás(ok) idején nehezebben alkalmazza a Weöres-kínálta „szeszcsempész”-módszereket, amelyekkel legjobb költőink, íróink bátran él(het)tek. Nem látta azonban eléggé, hogy a BBS képmágusai az audiovizualitás fegyverzetével játszották ki a cenzúra stupid figyelmét – több mint negyedszázadon átívelve, nemzedékről-nemzedékre létrehozván egy kontinuus „magyar filmiskolát”. Jancsótól Tarr Béláig. Tóth Jánostól Gózon Franciskóig. Szabó Istvántól Erdély Miklósig. Mögöttük hatalmas filmes falkával.

Tóth Klára emblematikusan idézi fel Czibor János irodalmár és B. Nagy László „kvázi” egylényegű öngyilkosságát. De megfeledkezik Novák Márk időelőtti haláláról s számolatlan szív és agyhalálról, amelyet a hosszan döglődő „cucilizmus” okozott legtöbbször indirekt módon, az érintettek bizonyosságtudata nélkül. B. Nagy 1973-ban halt meg Balatonszárszón. Negyvenhat éves lett volna. Most éppen 2005-öt írunk. A legendás filmkritikus, ha módja lenne rá, őrjöngve tenné szóvá, hogy még mindig azon a húsz-harminc percen múlik x meg y élete, hogy odaér-e az intenzívre a mentő?

 

 

Tóth Klára: Don Quijote köpenyében. Pályakép és dokumentumok B. Nagy Lászlóról. Novella Könyvkiadó, 2004.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/09 49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8374