KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Kacsaszezon

Vajda Judit

 

Mi történik, ha két tizennégy éves gyerek szülők nélkül marad egy kis pénzzel, finomságokkal és videojátékkal felszerelkezve? Nem nehéz elképzelni. Na de mi van akkor, ha elmegy az áram, így a videójátéknak sajnos lőttek? Mert a kóla és a csipsz hamar elfogy, a pizzarendeléssel meg nem sok időt lehet kitölteni. Két ifjú hősünk tehát elkezd veszettül unatkozni, és ennek a folyamatnak lehetünk tanúi másfél órán keresztül.

Nem csoda, hogy mi is hamarosan unatkozni kezdünk, hiszen a két srác a film ideje alatt valóban nem csinál semmit. Még szerencse, hogy van egy szomszéd lány, aki átjön, hogy náluk süssön sütit, na és kapóra jön a pizzafutár is, akit lehet szívatni, és azzal is megy az idő. A pizzás azonban túl jó partner a semmittevéshez, mint ahogy a szomszéd is hamar hozzászokik a jólesően henye környezethez. A nagy semmit időnként az szakítja meg, hogy visszatér az áram, újra kell kezdeni a tortasütést, a film csúcspontja pedig kétségkívül az, hogy ezúttal egy kis cannabis is kerül a sütibe.

Írhatnánk a fiatal színészek dísztelen és hiteles alakításáról (a jelenetek jó része valószínűleg improvizáció volt), de ez sem képes feledtetni a rendező művének ürességét. Bár ez a semmitmondó kamarajáték néhányaknak csakugyan tetszhetett, mivel – egyéb fesztiváldíjai mellett – 2004-ben a legjobb mexikói filmnek választották.

A küldetés, amire Fernando Eimbcke vállalkozott, nem kevesebb, mint hogy a fentebb ismertetett semmit ábrázolja. A semmit viszont – ezt egyre több filmes bizonyítja be, emlékezzünk csak a tavaly bemutatott Nothingra – nem lehet szórakoztatóan, érdekesen vagy tartalmasan ábrázolni. A semmit sehogyan sem lehet ábrázolni, hívhatjuk Semminek is – akkor sem. És az ennek megkísérlésére tett folytonos próbálkozások sajnos nem a filmesek fantáziájáról, hanem éppen ellenkezőleg: fantáziátlanságáról tesznek tanúbizonyságot.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/05 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8245