Láttuk még

Az elveszett múlt

Urbán Mária

Ha a kórházból kijövő asszony férje jóindulatú segítsége ellenére sem tud kigyógyulni amnéziájából, csak nem talál egy tárgyat, színt, hangulatot, amiről önmagára ismerne, a rutinos mozinéző kriminalitásra kezd gyanakodni. Árgus szemmel figyeljük a férjet, hogy vajon mire akarja manipulálni feleségét, akinek viszont szurkolunk, hogy nyerje már vissza az emlékezetét mielőtt még katasztrófa történne.

S miután beálltunk drukkernek az egyik fél mellé, a film kétharmadánál a rendező egyszer -csak kiteríti a kártyáit: nem is krimit csinál! A divatos pszichológiai esetet sokkal nemesebb célra akarja felhasználni: azon töpreng, hogy ki lehet-e radírozni az életünket, s a múlttól megszabadulva „tiszta lappal” újra lehet-e kezdeni? Noha előre sejthető a nemleges válasz, még izgalmas játék is lehetett volna a film, ha a rendező nem véti el az arányokat. Mert Drach saját ötletének csapdájába esett. Alighanem úgy vélte, hogy krimi-álcában könnyebben tudja becsempészni lényegi kérdéseit, de túl sokáig rendezte a krimit, túl sokáig tartotta fönn a sejtelmes, képlékeny, keveset közlő, bizonytalansággal felcsigázó krimi-légkört, amit aztán észbe kapva már hiába igyekezett átfordítani. A néző pedig elvesztette az – egyébként csekély – krimiizgalmat, mert mindaz, amit egy bűntény előkészületeinek hitt, hirtelen jóindulatú cselekedetté minősül át.

Nemcsak a krimi-álcán, saját lényegi témáján sem tudott úrrá lenni Michel Drach, akinek néhány éve bemutatott lírai-nosztalgikus filmjét, A bál hegedűit a hazai néző is kedvvel fogadta. Ebben a művében viszont érdektelenné válik a „lehet-e feledni?” kérdése, mert a krimi titokzatosan keveset közlő módszere és az asszony amnéziája miatt épp arról a bizonyos felejtendő múltról tudunk meg a legkevesebbet. Sem a múlt töredékei (egy banális kettős házasságtörés foszlányait kapjuk), sem a két színész derekas kínlódása a filmvásznon nem győz meg arról, hogy fontos lélektani-emberi konfliktust látunk.

Az egész filmből végül is csak annyi marad meg a néző emlékezetében, hogy bizony egy amnéziás ember rettentően ki van szolgáltatva a környezetének.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 1979/11 48. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8092

Cikk értékelése:

szavazat: 1091 átlag: 5.43