|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégOké, spanyolokBende Monika
És jönnek az öntudatos, bájos Brusten özvegyek, a Brusten & Brustent zengi Beethoven és Schiller örömódája, a Brusten fiúk a cég saját halottai. Mire a történet végeit ér, kiderül, hogy nem is olyan rossz film az Oké, spanyolok! („Új spanyolok” az eredeti cím, a Franco utáni modernizálódás, a nyugat-európai módit követő új életforma kétséges gyönyöreire célozva.)
Kezdetben vala egy kis biztosítótársaság, a maga manufakturális eszközeivel, komótos tempójával, de temperamentumos alkalmazottaival. Aztán bekebelezi őket a Brusten & Brusten, az amerikai szupercsoda. S miközben a „nagy fehér atya” a civilizáció minden kellékével ellátja a „barbár” spanyolokat, a galamblelkű amatőrökből rámenős és fegyelmezett profikat faragnak. Békésen átsegítik őket a kezdetleges kapitalizmusból a monopolkapitalizmusba; a fusizó-kényelmes-hobbys létből a könyörtelen hajszába, és tovább… jobblétre.
Nem is olyan rossz film; készítőinek futja eredeti ötletekre (kellemes meglepetés a hagyományos vígjátéki indítás után), tehetséges színészekre (José Sacristán a Pantaleón és a hölgyvendégekben is láthatjuk), tempós fotografálásra. Az igazán jótól „mindössze” az választja el, hogy a film mindvégig annyi marad, amennyi a történet maga. Márpedig a világ minden valamire való filmje többről szól, mint amennyit elmesél.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1281 átlag: 5.56 |
|
|
|
|