|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégA szökevényGervai András
A II. világháborús történet fiatal partizánhőse harc, pontosabban menekülés közben hazaszökik édesanyjához. Drámai vétségéért valóságos kálváriát jár, a forradalmi bíróság halálra ítéli. Parancsnoka azonban nem hajtja végre az embertelen döntést, s ő későbbi heroikus magatartásával rászolgál a bizalomra.
Trajce Popov rendező igyekezett szakítani a jugoszláv partizánfilmek romantikus szemléletével, sablonjaival, a csak látványos és érdekes összecsapások bemutatásával. Főhősét megpróbálta emberközelbe hozni, belülről láttatni, törvény és morál gyakran egymásnak feszülő igazságait szembesíteni... Törekvése azonban csak részben járt sikerrel, mivel nem bízott eléggé az erkölcsi konfliktus katalizáló hatásában. A morális probléma alaposabb elemzése helyett újabb látványos dramaturgiai fordulattal siklik el felette (szereplőnk a börtönben megöli apja gyilkosát). A helyzetekből és a jellemekből hiányzik a gondolati összetettség, ami a filmet felülemelhetné a műfaj tisztességesen megcsinált, átlagos darabjain.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 995 átlag: 5.55 |
|
|
|
|