|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
TévémoziA besúgóBikácsy Gergely
Az ír származású John Ford (Sean O’Fearna) a századeleji ír függetlenségi mozgalom egyik epizódjait dolgozta fel filmjében. A besúgó egészen Orson Welles fellépéséig az amerikai filmgyártás legnagyobb művészi igénnyel készült alkotása. Természetesen csak a hangosfilm-korszakra gondolunk. Ford a színpadszerű, merev „beszélőfilmek” ellenében visszanyúlt a húszas évekhez, és felelevenítette a némafilm bizonyos értékeit.
Sejtelmes ködök, fények-árnyak pontosan kiszámított ellentéte és váltakozásai, félelmet, szorongást árasztó utca-díszletek, álomba illő, fenyegető, baljós figurák, stilizált világ és stilizált színészi játék jellemzi a filmet. Dublinban vagyunk, ahol egy Gypo nevű figura jó pénzért elárulja az ír szabadságmozgalom vezetőit. De utána is megindul a hajsza. Nem mint a kalandfilmekben szokás: inkább mint a lassúságuk miatt szörnyű rémálmokban.
Ford filmje erős rokonságot mutat a húszas évek német filmművészetével és az úgynevezett Kammerspiellel. A híres német operatőr, Karl Freund bizonyíthatóan hatott a fényképezésre. Ez a maga stílusában már-már hibátlan film ritka jelenség az amerikai filmtörténetben. Rendezője életművében is sajátos helyet foglal el. A westernfilm stílusteremtő mestere ebben a ködös, ír világban, ezen a merőben más művészi területen is rendkívülit alkotott. Bebizonyította, hogy Murnau, Fritz Lang és az egész, feledésre ítélt némafilm tovább élhet – országhatárokon, évtizedeken túl, kereskedelmi szándékokat is megszégyenítve.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1205 átlag: 5.42 |
|
|
|
|