|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégIsten veled, kicsikém!Farkas András
Isten veled, Georg Büchner, sóhajtja az elcsigázott recenzens Lothar Warneke filmje láttán: téged sem kérdezett meg senki, önnönmagad lehetsz-e? Pedig a XIX. század első harmadának üstököse voltál: a Danton halála, a Woyzeck, a Léonce és Léna írója, mellette az idegélettan tán legifjabb tudósa, a zürichi egyetem magántanára, a Vormärz legkövetkezetesebb demokratája; német forradalmár, ki Marx előtt a tömegek harcában láttad a történelem túlélésének egyetlen esélyét; és persze voltál szerelmes – űzött, üldözött mindenünnen. (S mindez: majdnem gyerekfővel, hisz 23 évesen legyűrt a tífusz... )
E filmben viszont utólag teljesen átpolitizált életed engedelmes tárgya lehetsz csupán: leveleidből kiragadott részletek látszatszerű illusztrációja. Mert amit itt mondasz, ideologikus klapanciák halmaza, nem az eszmélő drámaíró keserű döbbenete; amit teszel, ahogy élsz és meghalsz, nem megrázó tragédia, mert nem történeted hőse vagy, csak az „eszme” szüntelen hordozója. S így – elkerülhetetlenül – unalmas is. A képekben, melyeken megjelensz, nincs élet, mert itt csak a kronológia hiteles; magad s korod lényegéről nem tudunk meg semmit. (Például az 1833-as „frankfurti puccs” eleve elvetélt akciójának vagy a Hesseni Hírmondó – a forradalmi röpirat – bukásának krónikája gyermeteg dilettantizmussal jelenik meg a vásznon.) Olyan vagy e műben, egy egydimenziós forradalmár, s nem az, ami lehettél: félelmes tehetségű, hányatott sorsú, teljes és igaz: ember...
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1645 átlag: 5.46 |
|
|
|
|