|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégKenyér, arany, fegyverDeli Bálint Attila
Gaszparov hű magához: ismét kalandfilmet forgatott. Ám, ha erény a hűség, olykor a hűtlenség gyümölcsözőbb, s a rendező easternjében épp hűtlensége az öröm. Elsősorban a két éve megismert Gaszparovhoz lett hűtlen, amikor A szökött fegyenc című gyenge bűnügyi történettel jelentkezett.
Új filmjében, műfajt váltva, nemcsak avatottan nyúl a vadnyugati filmek formanyelvéhez, de nyíltan is, s ráadásul rugalmasan építi be egy gyökeresen eltérő mítosz kereteibe. Az ellátási gondokkal küszködő, polgárháborús főváros gyermekintézetének kenyérgabonával, bankpénztárának aranytömbökkel való megsegítése, nem maga a tanulság, hanem, mint illik, csak szüzsé, melynek viszonylag jól járható dramaturgiai útvonalán a rendező mitizálásra alkalmas magatartásformákat tud bemutatni. A magányos hős rezignált és pa-tetikus változatait (a névtelen párbajhőstől a névtelen katonáig) új konvenció váltja föl: a kollektíváért vállalt kollektiv névtelenség mítosza.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1497 átlag: 5.36 |
|
|
|
|