KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Alberto Cavalcanti, King Vidor, Elio Petri, Jacques Tati

N. N.

 

Alberto Cavalcanti brazil filmrendező augusztus 23-án Párizsban meghalt. 1897. február 6-án született Rio de Janeiróban. Svájcban tanult építészetet, majd a húszas években a francia avantgarde filmművészeti törekvések egyik vezető alakja lett. Marcel l’Herbier  díszlettervezőjeként szerzett nevet magának, majd 1926-ban készítette Rien que les heures (Csak az órák), (vagy: Csak pár óra, értelem szerint: A múló percek) című kísérleti jellegű filmjét,  melynek azonban a filmtörténetek nem expresszionista felszínét, hanem realista igényű ábrázolásmódját hangsúlyozzák. Franciaországi tevékenysége során szoros alkotói kapcsolat alakult ki közte és Jean Renoir között. Cavalcanti a negyvenes években Angliában, a Grierson-féle dokumentumfilm iskola szellemében dolgozott. Ugyancsak Angliában rendezte 1947-ben Nicholas Nickleby című Dickens-filmjét (nálunk A fekete ház címen vetítették). 1950-től ismét Brazíliában dolgozott, főként producerként.

 

*

 

Az 1982. november 1-én elhunyt King Vidor 1896. február 8-án született a texasi Galvestonban. Nagyapja magyar bevándorló, apja gazdag birtokos. 1925-ös filmje, A nagy parádé (The Great Parade) realista módon ábrázolta a háborút, s az Amerika hőskora – Egy nemzet születése óta a legnagyobb bevételt jelentette Hollywoodnak. Következő, The Crowd (Dübörgő élet, 1928) című munkájáról így ír a Gregor-Patalas filmtörténet: „A húszas években készült amerikai filmek közül egyetlenegy kísérelte meg a kor valóságának kritikai ábrázolását, s ez (...) a Dübörgő élet volt.” A korai hangosfilm egyik első nagy sikere lett az 1929-es, az amerikai „Dél” négerei között játszódó Hallelujah. Saját maga finanszírozta a munkanélküliség kérdését vizsgáló Mindennapi kenyerünket (Our Daily Bread, 1934). A magyar moziközönség különösen 1938-as, Angliában rendezett Réztábla a kapu alatt (The Citadel) című sikerfilmjére emlékezhet, valamint 1956-ban készült Háború és béke-adaptációjára.

 

*

 

Elio Petri 1929 június 29-én született Rómában.  Kritikusként kezdte pályáját, majd forgatókönyvíróként szerzett elismerést (Róma, 11 óra; Egy szép lány férjet keres.) Az 1960-as évek elején rövidfilmeket rendezett, később sikert arattak politikai tárgyú szatírái, így a Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében (1969), majd különösen A munkásosztály a paradicsomba megy (1971). Későbbi, sokat idézett alkotását, a Todo Modot (1976) már éles bírálatok érték minden oldalról. Petri 1982. november 10-én halt meg, 52 éves korában.

 

*

 

Jacques Tati (1908. október 9.–1982. november 5.) a filmművészet történetének egyik legnagyobb alakja. Következő számunkban bővebben méltatjuk életművét.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/01 02. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6688