KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Grog

Csantavéri Júlia

Mi történik, ha a börtönből szökött két bandita túszul ejt egy békés polgári családot, hogy szabad menekülést, repülőgépet követeljen a kormánytól, s mindezt egyenes adásban a tévé is közvetíti?

Francesco Laudadio San Sebastianban méltán díjazott vígjátéka elsősorban a televízió mindenhatóságát veszi célba. Nem filozofál vagy bölcselkedik, hanem a kiválasztott társadalmi réteg, az olasz középosztály alapvető tulajdonságait karikírozza. A játék könnyedségének és derűjének alapvető titka, hogy a rendező bensőségesen sokat tud hőseinek kapcsolatformáiról, jól ismeri elképzeléseiket a társadalomról s világképük megtestesítőjéről: a televízióról. Az üzleti szellem, az önhittség, a pöffeszkedő vagy pironkodó magamutogatás, a kicsinyes irigység, a szemellenzős egoizmus torzulásait mutatja be Laudadio, azokat a tulajdonságokat, amelyekre a televízió látszatvilágát építi, s viszont: amelyet ez a nagy dózisokban adagolt látszatvilág tovább éltet nézőiben. A terrorizmustól, P2-től, véget nem érő kormányválságoktól megviselt olasz valóság szinte kínálja az abszurditásokat, a hadvezérként felvonuló, de csak egy békés házaspár gúzsba kötéséig jutó rendőrfőnöktől a tévés hipnotizőrig, aki igyekszik megadásra kényszeríteni a szerencsétlen életű, a mi szóhasználatunkkal élve „hátrányos helyzetű” banditát.

A néhol kicsit vontatott, de ötletgazdag, végig példás stílusegységben tartott komédia igazi motorja természetesen a színészi játék. Ezúttal ez jó színvonalú csapatmunka. Nincsenek nagy egyéni számok, a főszereplő, Franco Nero s a vérbeli komika, Sandra Milo játéka harmonikusan illeszkedik a gárda összteljesítményébe.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/10 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6305