KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Mégis, kinek az élete?

Barna Imre

 

Csupa elmét élesítőn, szíveket szakajtón megoldhatatlan dilemma, csupa finom ellentmondás ez a film. Kezdjük a legfőbbel: ezúttal nem azért izgulunk, hogy hősünk életben maradjon, hanem azért, hogy meghaljon. Pontosabban: hogy meghalhasson, minthogy egy baleset következtében örök tehetetlenségre, teljes bénaságra ítéltetett ő, Ken, aki ráadásul szobrász, s a munkája volt az élete. Ken higgadt elmével úgy dönt, hogy joga van meghalni, s meg is hal, ha törik, ha szakad.

Csakhogy az orvostudomány másként vélekedik az efféléről „22-es” csapda: lehet, hogy Kennek joga van meghalni. De ha meg akar halni, akkor depressziós. Ha depressziós, akkor beszámíthatatlan. Ha beszámíthatatlan, nincs joga dönteni az élete-halála felől...

És mit mond a jog? Ken ügyvédet fogad; az ügyvéd némi tusakodás után elvállalja az ügyet, s ettől fogva úgy viselkedik, ahogy egy ügyvédnek viselkednie kell: képviseli megbízójának érdekét. Megbízójának pedig mi áll érdekében? Az, hogy meghaljon. Roppantul paradox helyzet.

Hát az érzelmek? Régi szeretőjét elmarja Ken: ne emlékeztesse többé arra, amit már nem lehet. A nő „le is írja” Kent; Ken máris meghalt a számára. Nem úgy a rokonszenves doktornő: ő, dacolva az orvosi etikával, magáévá teszi Ken érveit, olyannyira, hogy együttérzéséből furcsa szerelemféle lesz. Paradox. Vonzódásának (s egy virgonc ápoló-pár törődésének) köszönhetően Ken már-már ismét teljes embernek érzi magát; ez viszont veszélybe sodorhatja eltökéltségét... Ez is paradox.

A néző pedig csak ül-ül, és minél inkább azonosul a Kent játszó Richard Dreyfusszal (aki – mondjuk -legalább olyan lehengerlő egyéniség, mint Brian Clark azonos című darabjának Madách-beli előadásában Huszti Péter), annál nehezebb szurkolnia Ken haláláért. Ez is ellentmondás, hát igen.

Még szerencse, hogy a rendező, John Badham diszkrét lilaságai megkímélnek bennünket az erkölcsi meghasonlástól. Végül is mindenkinek igaza lesz: a tudománynak is, a jognak is, és Kennek is, aki talán még meggondolja magát, tovább élvén a maga napi többezer dollárba kerülő életét. Ha nem? Akkor mást fektetnek a helyére.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/06 53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6099