KERESÉS

ARCHÍVUM/TARTALOM

LAPOZÓ

Év

1980/június

• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez

Láttuk még

A smaragd románca

Máté J. György

Történetünk idején Kolumbia őserdeiben nagyon rossz az idő, eső esik, sárlavina hull a mélybe, benne Joan, az írónő és újdonsült megmentője, az érthetően igen csapzott ifjú hős, aki vitorlást szeretne vásárolni magának. Amikor meg kisüt a nap, rosszarcú különítményesek lövöldöznek az emberre – mindezt egy Long John Silver kezébe való rejtelmes térképért, amely elvezet a Nagy Smaragdhoz. Ez utóbbi valóban szép darab.

A film producere-főszereplője (csapzott megmentő) Michael Douglas, aki ezúttal, mint már jeleztük, nem San Francisco utcáin vágtázik végig öltönyösen, gengsztereket üldözve, hanem – tetőtől talpig – sárosan tengerészeti ambíciókat táplál. És jól teszi. Joannak ugyanis csak ideig-óráig lehet ellenállni, a mérsékelten gonosz emberrablók fogságából sikerül kiszabadítani az írónő ártatlan nővérét, a főkülönítményes fél karját leharapja egy krokodil, úgyhogy a fiatalok boldogsága immár teljes.

A sok fantasztikus trükköt bevető kalandfilm abban különbözik nagyszámú társától, hogy egyáltalán nem veszi komolyan önmagát. 1. A giccses vadnyugati történetet író Joant mindenki remekírónak tartja. 2. A megírt western-limonádé szinte szórói-szóra megismétlődik vele a „valóságban”. 3. A befejezés habkönnyű és optimista.

Mindezt miért? Vajon felhőtlen szórakozást nyújtani az igazi terrorhoz szokott nézőnek? Vagy grimaszt mutatni az erőszaknak? Ki tudja?