KERESÉS

ARCHÍVUM/TARTALOM

LAPOZÓ

Év

1980/június

• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez

Láttuk még

Kiálts a szabadságért!

Koltai Ágnes

Sir Richard Attenborough lassacskán elnyeri „az angol film élő lelkiismerete”-szerepet. Amikor leforgatta a Gandhit, nem csupán az erőszakmentes politika törékeny, szemüveges, mezítlábas apostola előtt tisztelgett, hanem szinte vezekelt az indiaiak előtt az angol kolonializmus – erkölcsprédikáló, tankönyvekbe illő – bűneiért. A Gandhi megszabadította a „művelt nyugatot” lelkiismeret-furdalása maradékától, s India kizsigerelésére már csak kedves emlékként, a gyermekkor utáni sajgó nosztalgiával gondolnak vissza.

A Dél-afrikai Köztársaságban játszódó, s a szabadságharcos Steve Biko halálát (meggyilkolását) bemutató Kiálts szabadságért! is mintha a társadalmi pszichés görcsök feloldását szolgálná. Mert igaz, hogy a fehér ember igázta le a színes bőrűeket, és évszázadok óta kisemmizi, megveti, megalázza őket, de hát Biko szadista megkínzását mégiscsak egy fehér újságíró kürtölte világgá – saját, és családja életének kockáztatása árán.

Attenborough filmjében a fekete kontinens úgy jelenik meg, mint Sidney Pollack Távol Afrikától című filmjében. A maga tagolatlan, egyszerű szépségében, sajnálatra méltó szegénységében és valamiféle hamvas tisztaságban. Amit a fehér ember sem tudott tönkretenni, legfeljebb egy kicsit elrontani. De majd erkölcsös és tiszta szívű fehérek, megérezve a feketék elszántságát és igazát, történelmi elégtételt nyújtanak a tengernyi szenvedésért.

Bárcsak ilyen jámbor volna a történelem!