KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Nászéjszaka kísértetekkel

Torma Tamás

 

Gondolom, hangulati bevezetőül – és némileg a film jellemzéseképpen – elöljáróban nem árt megjegyezni; sem kísértetek, sem nászéjszaka nem szerepelnek benne. Utóbbira már csak azért sem kerülhet sor, mert főhősünk és túlkoros arája egyfolytában idegesítő rokonokkal és valami farkasemberrel viaskodnak. Természetesen ódon kastélyban, bizonyos Stormville nevű helyen. A dupla fenekű helyzetkomikumra az adott volna okot, hogy a manhattani rádió Rémszínházából érkeztek oda, előlegezett bizalmunk azonban már akkor elszáll, amikor Gene Wilder mindenáron félelmetesnek akar látszani.

Gene Wilder az író, Gene Wilder a rendező, Gene Wilder a felvevőgép előtt – csodálom, hogy az amerikai komikus nem tanult az Ifjú Frankenstein néhány éwel korábbi kudarcából. Igaz, rég elmúltak azok az idők, amikor Ionesco Orrszarvújában vagy Woody Allen Amit tudni akarsz a szexről... című filmjében játszott – neve lassan riasztani, nem pedig vonzani fogja a jobbérzésű mozinézőket. A Nászéjszaka kísértetekkel is az egy poénért minden logikai bakugrásra képes vígjátékok szellemében született, a bonyolultabbnak nevezhető pillanatok a színészek grimaszaira vannak bízva; az állandó jelzőkkel illethető egydimenziós szerepeket (úgy mint Buta Tehén, Rigolyás Inas vagy a Főhős Sármosan Pikírt Barátnője) effajta filmekből ismert arcok játsszák az elvárhatónál semmivel sem jobban. Időnként az volt az érzésem, hogy Telepódiumot látok, ahol a Vidám Színpad színészei mar-háskodnak, mindenki hozza a tőle megszokott figurákat, a szerep valójában mellékes.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/02 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5318