|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégBolygók együttállásaKoltai Ágnes
A Bolygók együttállása a szovjet Vagyim Abdrasitov negyedik játékfilmje. Szokatlan mű: frivol és mélységesen keserű. „Fantasztikus történet” – írta az alcímbe a rendező, de a film csupán csak annyira fantasztikus, mint egy hadgyakorlat a békében. Hősei negyvenes éveiket taposó meglett, fáradt, vagy kicsattanóan jókedvű férfiak tartalékos katonák, kétévente találkoznak az esedékes katonai kiképzésen. Az utolsó alkalommal keserű csalódás éri őket, nem mondták meg nekik, hogy a fák közé rakétakilövőt helyeztek el, hiába tartóztatták fel az ellenséget, egy váratlanul becsapódó lövedék elpusztítja a hat bátor embert. „Önök hősi halált haltak, köszönöm a szolgálatot”, búcsúzik el tőlük a parancsnok, s ezzel elkezdődik a hat tartalékos katona kálváriája. Sehogysem tudnak megbarátkozni a gondolattal, avval az abszurditással, hogy ők élő hősi halottak. Napokon át kalandoznak, elvetődnek egy lakatlan szigetre, egy különös városba, ahol magányos, férfiakra éhes nők élnek, és végül egy városnyi szociális otthonba, csupa magába zárkózott, emlékeinek élő anyóka és apóka közé. Lassan eltelik a kalandos hét, eljön a búcsú ideje, és az eleven hősi halottak üres életükkel néznek szembe.
Abdrasitov „fantasztikus története” olyan világot ábrázol, amely még mindig a háború bűvöletében él. A hadgyakorlatot a klasszikus szovjet háborús filmek stílusában fényképezte az operatőr, a folyón átkelő teherautók, a tankok éjszakai vonulása ismerős képek. De a háború mint összetartó erő, mint a közösség öntudata – ritkán hangoztatott tény. Talán csak Nyikita Mihalkov mai filmjeiben ilyen magátólértetődő katonaság és civil élet összeolvadása. Abdrasitovnál háború nem mellékszereplő, ott él még mindenki tudatában, nem süllyedt még a feledés mélyébe, ez az a kapocs, amely még a mai negyvenéveseket, az életet egyébként gyengéden szerető hat tartalékos tisztet is összeköti.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 902 átlag: 5.44 |
|
|
|
|