|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégJackie Chan: Az elveszett zsaru + CsúcsformábanNevelős Zoltán
Jackie Chan nem okoz csalódást. Káprázatos harcművész úgy, hogy közben megunhatatlan mozibohóc. Egy csetlés és egy botlás közé mindig jut egy tökéletesen kivitelezett ütés vagy egy jól irányzott rúgás, így aztán mindig ő nevet a végén, vele pedig mi is.
A nyáron a magyar mozikba kerülő két filmje Chan két harcterét képviseli, Az elveszett zsaru a hongkongi, a Csúcsformában a hollywoodi álomgyár produkciója. Hongkongban talán ő a legnagyobb sztár, csaknem harminc éve folyamatosan jelen van a mozivásznon, Amerikában viszont a nyolcvanas évek kudarcai után évtizednyi kihagyás után alig pár éve kezdte igazi diadalútját a Balhé Bronxban című filmmel. A Csúcsformában az eddigi csúcs, tavaly ősszel az egyik legnagyobb bevételt hozó film volt a tengerentúlon; folytatása is készül már.
Az elveszett zsaru úgy kezdődik, mint egy katonai akciófilm, bennszülöttes vígjátékként folytatódik, és elég sokára érkezik csak el a nagyvárosi bunyós műfajig, de megéri a várakozás; a tetőpont nagy verekedése után ráadásnak Jackie gatyaféken csúszik le egy felhőkarcolóról.
A Csúcsformában kelet-nyugat viszonylatban építkezik, Hongkongban egy kikötői tűzharc közepén ismerjük meg a Jackie alakította hőst, a film központi bűntényének helyszíne azonban Los Angeles. A kínai konzul kislányát elrabolják, így kerül újra a képbe Jackie, kísérőjének pedig a dumagép Chris Tuckert jelölik ki. A kultúrák találkoznak, Chan hozza a helyzetkomikumot, Tucker a jellemkomikumot, Chan adja a pofonokat, Tucker a poénokat. A kezdeti idegenkedés után barátok lesznek, és végül az ügyet is felgöngyölítik. A film amilyen kiszámítható, éppoly szórakoztató – az amerikaiba oltott hongkongi akcióvígjáték zamatos gyümölcse.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1037 átlag: 5.63 |
|
|
|
|