|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégTök jó, válnak az őseim!Gáti Péter
A magyar játékfilm lassú, de annál látványosabb agonizálása idején szerfelett illetlen és értelmetlen dolog lenne a hazai vígjátékok hiányán keseregni. Ráadásul ezer sebtől vérző közoktatásunk nyomorúságos állapota láttán talán egyenesen szentségtörés az iskolai környezetben játszódó honi filmkomédiák után ácsingózni. Az elsöprő sikerű magyar filmvígjátékokra hiába áhítozó közönségnek így be kell érnie a külföldi kínálattal, például Patrick Braoudé francia rendező kedves, de nem igazán fergeteges „iskolai dolgozatával”.
A Tök jó, válnak az őseim! tisztességes vígjátékipari szakmunka, amely a járt utat a járatlanért fel nem adó opuszok nagy számú táborát gyarapítja. Jópofa és talpraesett gyermekhőseivel, naiv és ideillően korlátolt felnőttszereplőivel minden jóelőre kiszámítható komédiai alaphelyzet megtörténik. A tisztaszívű és kiskamasz érzelmeiket jól-rosszul palástoló diákok – rendezői intencióra – az iskolai csínyek, perpatvarok, barátságok és ellenségeskedések kínálta vígjátéki motívumokat zongorázzák végig, többnyire „ahogy a felnőttek a gyerekeket elképzelik” stílusban. Szinte teljes a leltár: aranyköpések és felnőttes komolykodások sorakoznak egymás mellett a jól felépített, pergő ritmusú cselekménybe ágyazva. A szülők családi állapota szerint elváltakra és házasokra oszló osztály egymással rivalizáló két csoportját egyforma szimpátiával bemutató film legnagyobb erénye egyúttal a legnagyobb hibája is: nem több és nem kevesebb, mint a vígjátéki hatáselemek előszámlálása. Minden hiánytalanul benne van, ami egy filmkomédiához amúgy nélkülözhetetlen, és semmi sincs benne, ami a műfaj egyik darabját markánsan megkülönbözteti a másiktól.
Persze még így is jobb, mint a magyar vígjátékok: ilyenek ugyanis továbbra sincsenek.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 2865 átlag: 5.55 |
|
|
|
|