KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A remény útja

Tamás Amaryllis

 

A svájci Xavier Koller, a magyar Ragályi Elemér egy török házaspár tragédiába torkolló kényszerű (?) menekülés-próbálkozását kínálja végiggondolásra dokumentum-értékű, kegyetlen éleslátással fotografált filmballadájában. Az elmúlt egy-két évben hozzánk érkező, s időnként a népharag céltáblájává vált román, erdélyi, lengyel, orosz, albán menekült-áradat ingerültséget, félelmet, értetlenkedést provokált sajnos sokakból. Nem tagadhatjuk, hogy a belőlük verbuválódott Moszkva-téri emberpiac – ahol a „munkaadók” nemegyszer átverik a legkülönbözőbb nációjú menekülteket (hiszen panaszra nem mehetnek, általában „nincsenek rendben a papírjaik”) – tény, s a nálunk is egyre nagyobb mértékben megjelenő felfogásbeli zűrzavarról, társadalmi banditizmusról árulkodik. A török Hayder és Meryem, primitív lázadók, de nem politikai, hanem szociális igazságtalanság elleni szerény tiltakozásból – legéletrevalóbb gyermekükkel a szegénység elől, a felcsillanó remény útján – indulnak el Svájcba, miután felszámolták „vad, civilizálatlan” életük ingóságait. Nem a féktelen sóvárgás hajtja őket a szabadság felé, pusztán gazdasági okok rejtőznek a háttérben.

A mód, mellyel „megsegíttetnek”: szégyenteljes – nagy elhatározásuk megbicsaklik már az isztambuli illegális közvetítők hiéna-seregén. Gyülevész vámszedők, embercsempészek kusza szövetű kultúrája tenyészik az egyszerű álmokon, a naiv vágyakon. Ez még nem a határok nélküli földgolyó, de a gyermekük halálával, a férj bebörtönzésével végződő történeten (mindazon, amiről „hallgatni kell” a századvégi exodusok láttán) megfeneklik az európai jövő képe is. Végiggondolva a hasonló sorsúak kálváriáját, s e szenvedésekben a „megsegítők” felelősségét, kollektív bűntudatunk vezeklése e filmmel megkezdődött. Talán ez is oka – a valódi művészi értékeken túl – az idén A remény útjának juttatott elismerésnek: a „legjobb külföldi filmért” járó Oscar-díjnak.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/10 53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4224