|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégSelyemgubóFáber András
A tudományos-fantasztikus művek (irodalomban, filmen) mind kevésbé képesek eleget tenni a műfaj eredeti követelményeinek, vagyis hogy közelesen egyenlő arányban ötvözzék a racionális és irracionális elemeket. Századunk a tudomány kétélű diadalát hozta, s a tudományos optimizmus társadalmi csődjét. Ennek megfelelően a tárgyalt kategóriába tartozó művek mind fantasztikusabbak és mind kevésbé tudományosak.
Öt éve nagy közönségsikert aratott az új-hollywoodi iskola egyik átütő hatású műfaji újítását, a barátságos (jóindulatú) földönkívüliekről szóló Spielberg-mesék (Harmadik típusú találkozások; E. T., stb. ) patronjait tovább variáló interplanetáris folklórprodukció, a Selyemgubó. Most mi is elkerekedő szemmel ámulhatunk a tízezer évvel ezelőtt egyszer már itt járt antareszi expedíció visszatérő tagjainak kalandjain, akik a nagy sietségben, melyet Atlantisz elsüllyedése okozott, húsz társukat embernagyságú selyemgubókhoz hasonlatos burkokban hátrahagyták a tengerben. A négy „idegen” – a feltűnést kerülendő – földi, sőt amerikai bőrt ölt, ám a cselekmény során bebizonyosodik róluk, hogy néhány apróságot (halhatatlanság, kisugárzó életerő, szerelmi szokások) nem számítva belsőleg is erősen hasonlítanak arra az ideálképre, amely az átlagamerikaiakban önmagukról él (keményöklű, de becsületes, érző szívű...).
A filmtől nem vitatható el némi jóindulatú humor, amellyel a tengerparti St. Petersburg városkájában található aggok háza rejtélyesen „visszafiatalodó” lakóit ábrázolja, s tagadhatatlanul pozitív irányban befolyásolja a nyugati ember ellenségképét.
Ma legjobb esetben ilyen a tömegkulturális filmipar – valaha tán több köze volt a művészethez. Pillanatnyilag az igazi művészet báb-állapotban várja a jobb idők eljövetelét. Tán nem kell tízezer évet várni rá, mint az antaresziekre.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1376 átlag: 5.48 |
|
|
|
|