|
|
Év
 
 
     
      
 
 
1980/június
|
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
 |
|
 |
|
|
|
|
Láttuk mégArachnophobiaSzemadám György
Az Arachnophobia első néhány percében igen szép, helikopterről készült képsorokban gyönyörködhetünk, melyek Dél-Amerika hihetetlenül buja dzsungeléi, hatalmas folyói és vízesései fölött készültek. Ennyit a film érdemi részéről. Merthogy az ezt követő csaknem másfél órában aztán egy fantáziátlanul ijesztgető „szoft-horror” szemtanúi lehetünk csupán. E termék gyártói az emberekre támadó madarak, az idegen bolygóról származó legyőzhetetlen szörnyek és a gyilkos fehér cápa nyomába egy rémisztő pók-invázióval szándékoztak lépni, ám a végeredmény inkább csak tempótlan unalmával képes hatni ránk, kivéve persze azokat a nézőket, akiket „pók-fóbiával” vert meg a sors. Mert bizony a fentemlített bestiákhoz képest ez a Dél-Amerikából elszármazott pókszörny még akkor is igencsak szegényes eszköztárral rendelkezik, ha leszármazottainak, rokonainak és tanítványainak népes csapatát is beveti kaliforniai inváziójába. Ezen apró, szőrös rondaságok mintha csak arra lennének kitalálva, hogy megtestesíthessék a filmben látható, orvos papával, érző szívű mamával és két szabályszerű gyermekkel felszerelt polgári minta-család (Made in USA) kisszerű rettegéseit mindattól, ami nem az ő világukhoz tartozik. S bár ezen minta-emberek világa kissé távolabb áll tőlünk, mint a zabolátlan pókoké, nem tagadhatjuk meg az elismerést attól az elszántságtól, amellyel a heroikus harcot – igazi amerikaihoz méltón – vállalják. (Milyen jó horror-filmet lehetne csinálni ugyanezzel a családdal, akiknek mondjuk valamiért hosszabb időt kellene eltölteni az óbudai lakótelep egyik lakásában.) A film végén azt is megtudhatjuk, hogyan védekezhetünk támadó pókok ellen eredményesen, ha pincénkben bőséggel állnak rendelkezésünkre teli italospalackok.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1053 átlag: 5.57 |
 |
|
|
|
