|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégVad orchideákSneé Péter
A 9 és 1/2 hét forgatókönyvíró-párja ismét összeállt, hogy elképesszen „a 90-es évek erotikus szenzációjával”, a reklámszlogenből áradó derűlátást (hátha keresnének újabb száz milliócskát) majdnem igazolja is produkciójuk. Együtt minden: a rafináltán naiv, csábító nő, és Mickey Rourke enyhén homoszexuális bájmosolya, a trópusi esték vibráló izgalma Brazíliában, valamint egy ötletesen szerelemtelen történet – kemény, jó film kerekedhetne ki, tehát maró, kegyetlen, igaz. Csakhogy akkor veszélybe kerülne a néző happy end-es kielégülése, elmaradnának a legtajtékosabb ölelkezések, s aligha hirdethetnék erotikus alkotásként, a pénztárosok és könyvelők ágaskodó ceruzácskái bizony lekonyulnának menten. Következésként erőszakkal tépik ki magukat a biztató helyzetekből, hunyt szemmel gyalogolnak el a nagyszerű lehetőségek előtt, és cipőkanállal gyömöszölik be a filmbe az ide nem illő folklorisztikus ál-valóságot, a riói karnevált, melynek fáradt és közönyös civiljei értetlenül merednek a kamerába: már megint rajtuk élősködik egy amerikai forgatócsoport. Honnét sejthetnék, hogy ezúttal más a helyzet, nem nekik kell fölfújniuk a léggömböt, ellenkezőleg, ballasztjai csupán a jobb sorsra érdemes történetnek, mely emelkedni nem bírhatván, végül szentimentális könnytócsába hullik. Nekünk pedig marad az egybeforrott testek lassanként megszokottá váló látványa és egy talányos kérdés: a mindeddig jóformán érintetlen vidéki szende lapockájára mikor kerülhetett az oly izgatóan félvilági tetoválás?
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1122 átlag: 5.4 |
|
|
|
|