|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégSziki-szökevényVidovszky György
Aki már látott Leslie Nielsen-filmet (Nagyon különleges ügyosztály, Csupasz pisztoly), tudja, hogy körülbelül mire számíthat egy újabb blődli-opusz megjelenésekor. Végy a legújabb mozisikerek kliséiből egy-egy kicsavart idézetet, szerencsétlenkedj néhány poén erejéig a nagy burleszk-filmes elődökhöz hasonlóan (hol van már az a múzsa?), találj ki pár eredeti viccet, és keverd össze úgy, hogy a végén egy néző se tudja, miről is szólt a film. Fő, hogy minden egyes képpel, mozdulattal, mondattal meglepd a közönséget, vegyítsd az egymáshoz nem illő dolgokat, a végleteket. Talán ennyi – hozzávetőlegesen – a recept. A Sziki-szökevény – hozzávetőlegesen – pedig csak ennyi. Mint tudjuk, a recept még nem finom, az ízeket az egyéni adagolás adja meg. Biztosan nehéz századszorra is ugyanazt főzni másképp, és ez sajnos – visszatérve e sótlan metaforától – a filmre is igaz.
A Sziki-szökevény története az akciófilmek azon sémáját követi, amiben az ártatlanul elítélt főhős az igazáért küzdve nagyobb bűnbandák hálójába keveredik. Pat Proft – forgatókönyvíró, rendező – már az elmesélhetetlenül bonyolult cselekményben is paródiát láttat. A figurák típusai viszont inkább emlékeztetnek egy korábbi Nielsen-film szereplőire, mint a kifigurázott műfajok ismerős alakjaira. Talán ezért is van az embernek olyan érzése, mintha már látta volna korábban néhány részletét ennek a filmnek. Vigasztalásul mondom: az alkotók azért megörvendeztetnek minket jó néhány újdonsággal, s tudjuk, hogy ez a műfaj még kevésbé eredeti formájában is mulatságos és szórakoztató; még akkor is, ha „átlátunk rajta, mint sajtos szendvics a folpackon”.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1252 átlag: 5.48 |
|
|
|
|