|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégAz ember, aki túl keveset tudottBékés Pál
Nincsen új a nap alatt. De nem is mindig szükséges. Vannak jól bevált sémák, melyek ügyes csavarással, szellemes aktualizálással és jó színészekkel ismét épkézláb mozivá, és ha a szerencse is a rendező mellé szegődik, sikerfilmmé gyúrhatók. Az ember, aki túl keveset tudott éppen ilyesfajta ötletre épít, a profi titkosszolgálatok mérkőzésébe véletlenül belekeveredett mit sem sejtő amatőr kliséjére.
Ezúttal Bill Murray-é, a kerekfejű és látványosan semmitmondó arcú komikusé a főszerep, ő játssza a derűs iowai surmót, aki saját születésnapját ünneplendő, beállít Londonban élő, sikeres öccséhez, hogy figyeljenek már őrá is egy kicsit. A sikeres öcsnek azonban éppen üzleti vacsorát kell abszolválnia, így azután kínjában befizeti az ünnepeltet egy tévévetélkedőbe, melyben a versenyzők egy élethű krimiben vehetnek részt. A véletlen valódi krimibe sodorja a szórakozásra vágyót – az orosz és az angol titkosszolgálatok háttérbe szorult vezetőinek közös akciójába: együttes erőfeszítéssel kívánják felrobbantani a Londonba érkező orosz miniszterelnököt és angol vendéglátóját, hogy így támasszák fel haló poraiból a hidegháborút, mely mindkettejük kenyerét jelentette. A mit sem sejtő iowai videótéka-tulajdonos pajkos tévévetélkedőben érzi magát, és a tékában kilóra fogyasztott bárgyú krimik modorában adja elő az érdesszívű bérgyilkos pengeagyú titkos ügynökkel és szívtipró playboyjal elegy figuráját, melyet jótékonyan színez az alap: az amerikai Közép-nyugatról szalajtott nem egészen nagyvárosias alkatú (más szóval enyhén bunkoid) balfácán. A jutalomjátékot jól játssza a jutalmazott. Az orosz népképviseletben előadott guggolóst, melyben duettet táncol a bombát rejtő Maruszja-babával, még emlegetni fogják táncos-komikus körökben. A film a blődli-kategória élvonalába tartozik.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1136 átlag: 5.41 |
|
|
|
|