KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Élni tudni kell

Tamás Amaryllis

 

Szellemes mulatság, meglepő fordulatokban bővelkedő bonyodalom az Élni tudni kell!, a történet a pénz/pénztelenség, a hatalom/a hatalomnélküliség köreit járatja hőseivel. A buszsofőr (a Lábad között című filmben megismert búsképű lovag, Carmelo Gomez alakításában) és a pincérnő (Salma Hayek elementáris, vibráló tehetséggel játssza) katartikus találkozása izgalmas, örök konfliktusok végiggondolására készteti a történések Ariadné fonalát nyomon követő nézőjét.

Annyit elárulhatunk anélkül, hogy lelőnénk a számtalan meglepő ötletet, hogy a film az abszolút mélypontról indít. Martin először buszos ámokfutásba kezd, majd magára nyitja a gázt, ezt a viaduktos ugrási szándék követi – végezni akar az életével mindenáron, mert szerencsétlen nyomorultnak érzi magát. Egy ismeretlen „jótevő” – Salva, a „könyvelő” ideiglenesen lebeszéli róla, elkíséri a Zöld Mezők Idősek Otthonába, hogy nem csekély haszon reményében uzsorásoktól egy hétre százötmillió pesetát vetessen föl az öngyilkosjelölttel. A terv ördögi: a balek kétlábon járó befektetéssé válik, de legalább kiélvezi az életet, mielőtt meghal –, így szól az alku. Martinból „trendi gyerek” lesz, mobiltelefonnal, bankszámlakártyával, végre kiélheti beteges vonzalmát a távirányítókkal, zabálhat számolatlanul („gazdag ember akkor is eszik, ha nem éhes”), álompartit rendezhet iraki kaviárral, kígyóemberrel, jacuzzis fürdőtermében pezsgővel töltheti fel az úszómedencét. A parti lesz a végzete, itt pincérkedik ugyanis Lola, alias „Frida Kahlo” (ez Salma Hayek következő filmszerepe), aki temperamentumos, egzotikus és szabadszájú. A Nagy Életet vivő Martinnal pillanatok alatt elvernek néhány milliócskát: divatbemutató – egy másodpercre föltűnik Sophia Loren is –, Eiffel torony…

Mindenki mást alakít, mint ami, és mást, mint amit hisznek róla. A film a „vége” feliratig bírja szusszal, sziporkával. Miközben Lola, Martin, Salva „reciklálnak” százmillió pesetányi összeget, mindhárman megtanulnak örülni annak, amijük van/amijük nincs. És rádöbbennek a szakállas igazságra: hogy az életet végig kell játszani. Hogy is mondta Hippokratész? Ahol a méreg, ott a gyógyszer is. Burjánzik körülöttünk a „nyomor”, a „dőzsölés” – lármáját, szagát is érezzük. Egyszer fenn, máskor lent. Mint fent, úgy lent… élettörténetünk párkái – mi magunk vagyunk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/09 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3450