|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégYamakasiKöves Gábor
Filmrendező, márkanév, üzletember: Luc Besson. Utóbbi két minőségében mostanában egyre többször. Tolassunk vissza a Taxiig. Komolytalan marháskodás, mégsem lehetett nem szeretni. Először is a politikai korrektség színpadán, amit ma filmkészítésnek hívunk, Besson lehülyézi a németeket, vértolulásos, bigott rasszistaként vezeti elő a francia rendőrfőnököt, hősének egy szimpatikus arab srácot tesz meg. És van képe amerikai filmet csinálni, chase-movie-t. Nyárra tökéletes, szimpátiánk a producer Bessoné. Taxi 2: enyhe izzadságszag csapja meg az orrot. Most meg ez a Yamakasi: fiúk a térről, a lakótelepi dzsungel hősei, mellesleg (dehogy mellesleg!) csupa kisebbség, brahiból házfalakat másznak, megőrjítik a fakabátokat, nem utolsósorban példát mutatnak. Törvényt, elvből, nem szegnek, mígnem becsületük és egy kisfiú életének („kisebb” ő is, a rendszer nem törődik vele!) megmentése úgy kívánja, hogy Robin Hood nyomdokaiba lépjenek. Klassz, szép, éljen, hurrá! Nem egészen, de majdnem. A Yamakasi a majdnemek és minthák filmje. Mintha ismét egy tökös filmet látnánk, mintha a lázadás szükségességéről szólna a mese. A fenéket! Átverés az egész, a krakélerség kimódolt, a bohémság kidekázott, fejlett csomagolástechnika és hipp-hopp akrobatika kérdése az egész. Besson túlontúl cool, egyre olyanabb. Gyanús, ahogy tetszeni akar. Házra gyűjt talán, vagy saját filmgyárra? Mindenesetre egyre dörzsöltebb üzletember. Lehet, hogy titokban divatlapból öltözködik?
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 3068 átlag: 5.33 |
|
|
|
|