|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégLeszámolás DenverbenVidovszky György
„Kell egy csapat!” – mondhatná Jimmy (Andy Garcia), Minarik Ede után szabadon, amikor útnak indul, hogy összeszedje régi bandáját egy ötvenezer dolláros melóra. Megbízója, a tolókocsis(!) maffiafőnök (Christopher Walken) azt kérte tőle, hogy ijesszen rá fia volt barátnőjének új vőlegényére, mert degenerált fiacskája a szakítás miatt mély depresszióban szenved. A jó munkához profikra van szükség, de az angyalarcú, zselés hajú Jimmy elfelejti, hogy a szív nem elég, rutin nélkül nagy a kockázat. A kissé szedett-vedett társaság csak a „röplabdás” köszönésben bizonyul egységesnek, amatőr akciójuk vérfürdőbe torkollik, amiben életét veszti a szeretett lány is. A csapatra kinyuvasztás vár... A gyengécske, szétfeslő történetbe az alkotók belefűztek még egy elvarratlan szerelmi szálat és egy tolakodóan szentimentális, közhelyeket kántáló videóblokkot is, amelyben közelgő haláluk előtt álló emberek üzennek a „jövőbe” szeretteiknek. A film mintha az érző szívű, emberléptékű banditák végóráját szerette volna megörökíteni, akik már tehetetlenek az új kor „bruszviliszes” mutánsaival szemben. A film kétes „humora” trágárságok, elsősorban homoszexuálisokat emlegető, négybetűs kötőszavak állandó ismételgetéséből táplálkozik, színészi játéka az ökölrázás és a könnycsepphullatás fordulataira épül. Az alkotók bölcselkedő szándéka kiválasztott filmhőseik képességei miatt a közérti filozofálgatás szintjén ragadt meg, az erkölcsi példázat a gépfegyverropogás és a brutális öldöklés zajából legalábbis nem hallatszott ki.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1253 átlag: 5.57 |
|
|
|
|