|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégLegbelső félelemTamás Amaryllis
Őexcellenciáját, a chicagói érseket meggyilkolják, tizenkilenc esztendős menhelyi pártfogoltját gyanúsítják a tett elkövetésével. Megkezdődik az indítékkeresés.
A fegyházban a „hentesfiú”-nak becézett gyanúsított lelkének feltérképezésén pszichiáter-klasszis buzgólkodik, a pengeeszű ügyésznőtől halálbüntetés kiszabatását várja a főügyész. A védőügyvéd az érsek 60 milliós veszteséget termelő befektetései körül kezd szaglászni, s előkerül egy videókazetta is, bizonyítván, hogy az atya pornófilm-készítésben is járatos volt. A chicagói polgármester igyekszik eltüntetni a tekercset, mert kiderülne, hogy az érsek szexuális eltévelyedéséről már érkezett bejelentés hozzá – tizenegy esztendeje.
Mindenki nagyon okosnak hiszi magát, de a legagyafúrtabb a valódi gyilkos. Felismeri, hogy a tudományágak (pszichológia, pszichiátria, büntetőjog) szertehullott sokféleségét mára csak a bíróság technikai szervezete tartja össze. E tudományok legkiválóbb művelői pedig mintha régen elfelejtkeztek volna meghódolni a valóság előtt. A munka előrehaladtával az ügyvéd úr azon kapja magát, hogy feltételezései épp az igazság kiderítésére alkalmatlanok, az ítélet pedig erkölcsi és jogi zsákutca. Csak amikor az ellentmondásos személyiségű gyilkos leleplezi magát a film utolsó pillanataiban, döbben rá, hogy az értelem csak eszköz volt, a gondolkodás csak út az „ész trónfosztásához”. Nem a logika a legfelsőbb fórum.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1361 átlag: 5.44 |
|
|
|
|