|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégOrion űrhajó – A visszatérésCsillag Márton
A magyar társadalom többsége idejekorán, már 1970-ben leszámolt az amerikai Star Trek (1966) és a nyugatnémet Az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai- tévésorozat (1966) hirdette űrmítosszal, egészen pontosan akkor, amikor Prohászka Ferenc sörgyári munkás – alias Gyula vitéz – tetőtől talpig gipszbe bújtatva örökre nevetségessé tette a papírmasé díszletek között forgatott televíziós űreposzokat. Cliff Allister McLane (Dietmar Schönherr) parancsnok és csapata azonban, mint mindig, most is a lehetetlenre vállalkozott: visszatért a jövőből, hogy a kollektív magyar tévéemlékezet űrüres terét műanyaggal, nejlonnal és méhkas-frizurákkal töltse ki, azaz felidézze a jövendőt, ahogyan azt a hatvanas évek derekán Bajorországban elképzelték. Az Orion legénysége – és a bájos Tamara Jagellovsk biztonsági tiszt (Eva Pflug) vezette leánysága – negyvenévnyi lopakodó üzemmód után különleges tudással, az idő manipulálásának egy távoli pr-galaxisban elsajátított képességével tér vissza a nagyközönség elé. Hőseink 7 x 60 perces kalandjukat mindössze 92 perc hosszúságúra zsugorították, csak a legizgalmasabb és a fokozódó nemzetközi helyzet okán aktuálisnak tartott jeleneteket hagyva meg, míg a többi izgalmat csillagközi híradás formájában, egy lokális Kudlik Juli (Elke Heidenreich) tolmácsolásában idézik fel. Rolf Zehetbauer Oscar-díjas látványtervező díszletei mai szemmel nézve leginkább Ed Wood alien-drámáinak űrhajóbelsőire emlékeztetnek, a trükk-felvételek megmosolyognivalók, mégis hálásak lehetünk a gondviselésnek, hogy az illetékesek nem ragasztották össze a Bavaria Filmstúdió összes kékvásznát és forgattak remake-et – Peter Thomas legendás kísérőzenéje és a pezsgőtablettával előidézett felszállás-effektus ugyanis elválaszthatatlan páros.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1045 átlag: 5.6 |
|
|
|
|