|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégFélix és RoseHungler Tímea
Kikent-kifent kozmetikus mesterszakácsba botlik a francia reptéren – nincs mese, ebből szerelem lesz. Igaz, ez már a stáblistából sejthető, elvégre filmünk főszereplőit Juliette Binoche-nak és Jean Renónak hívják (váratlan fordulatként ez utóbbi volna a mesterszakács). Ha a mozit Amerikában forgatják, és a főszerepet mondjuk Meg Ryan és Hugh Grant alakítja, már képben is volnánk: egy kis romantika, egy kis félreértés, egy kis szerelem, romcom pereg a vásznon.
Egy EU-komédia azonban nem hódol be olyan könnyedén a hollywoodi dramaturgiának, kapaszkodik rendesen a rögvalóságba: sztrájkol a francia légügy, Reno éppen egy müncheni temetésre tart, Binoche-t veri az élettársa, az első nagy egymásra találás pedig igazi franciákhoz méltóan zajlik, fehér asztal mellett két croissant és némi frissen köpült vaj társaságában.
A film rendezője Daniele Thompson, forgatókönyvíróként jegyzett már néhány vígjátékot (leghíresebb A házibuli volt), ráadásul 30 évvel ezelőtt a Jákob rabbi kalandjai címűben a reptér vonzáskörzetéből elszakadni képtelen szereplők kálváriáját is kijátszotta már. Binoche és Reno maximum a reptéri szálloda szobájáig jutnak el, legtöbb idejüket azonban várókban töltik, miközben a screwball comedy-k hagyományait követve heves szópárbajok közepette ismerkednek egymással.
Megnyugtatásul: a szépségápolás és a gasztronómia, az alsó(bb) középosztály és a felső(bb) tízezer, a nő és férfi végül egymásra találnak, a közbeeső időben pedig két tehetséges színész mesterségbeli tudásának legjavát beleadva próbálkozik azzal, hogy eladhatóvá tegyen egy közepes színvonalú vígjátékot.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1783 átlag: 5.41 |
|
|
|
|