|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégVér és aranyVincze Teréz
Az iráni mozi egyik sokat magasztalt hőse, Jafar Panahi (A fehér léggömb, A tükör, A kör) legújabb darabjával folytatja útját azon az ösvényen, melyre előző filmjével, A körrel lépett. Vagyis eltávolodik a kultikus erejű gyereksztoriktól, hogy a továbbra is parabolisztikus szerkezetű, egyszerű történetekkel politikai színezetű mondanivalót közvetítsen. Az előző filmben a társadalom kitaszítottjaiként sodródó nőkre zárult rá a körülmények kényszere alkotta sors-kör, most pedig egy férfit gyűr maga alá a társadalom kegyetlen, de korántsem következetes szükségszerűsége.
A forgatókönyvíróként Abbas Kiarostami által jegyzett körkörös dramaturgiájú történet a végén kezdődik, egy brutális kettős gyilkossággal. Ekkor még nem tudjuk, hogy Husszein, a pizzafutár szolgáltat igazságot a burzsoázia kegyetlenségével szemben, kivégezve egy tehetős ékszerbolt-tulajdonost. Innen flash backbe váltunk, hogy megsejthessük, miként érik meg Husszeinben az elhatározás e végzetes tettre. Azonban már a történet alapszerkezetéből is kitűnik, hogy korántsem a hagyományos ok-okozati építkezés és a csúcspont felé tartó drámai ív jellemzi (hiszen a csúcspontot az első, négyperces jelenet adja). Ezt igazolja a film további része is, melyben szinte pikareszk jelleggel látunk epizódokat Husszein, az iraki–iráni háború veteránjának életéből, aki pizzakihordóként az iráni társadalom legkülönbözőbb figuráival (háborús veterántárs, elképesztően gazdag világfi, az erkölcsrendészet szigorú hivatalnokai) s a társadalmi igazságtalanság különféle formáival találkozik. Nem mondhatni, hogy egy elmeháborodás fokozatainak vagyunk szemtanúi Husszein esetében, inkább arról van szó, hogy egy eleve instabil elméből váratlanul tör felszínre az agresszió.
Mindezzel összhangban a szigorúan geometrikus szerkezet ellenére a film legfőbb erénye egyértelműen a drámaiatlanított jelenetekben kibontakozó társadalmi helyzetrajz és a többnyire amatőrök által megformált szereplők sorának ábrázolása.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1130 átlag: 5.54 |
|
|
|
|