|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégÁlljon meg a nászmenet!Mátyás Péter
J. Hogan rendező, aki első filmjével, a Muriel esküvőjével jelentős sikert aratott (az Ausztrál Filmakadémiától négy díjat is nyert), ezúttal romantikus komédiát készített. Julianne és Michael évekkel ezelőtt – mikor szeretőkből barátokká váltak – egyezséget kötöttek, hogy ha huszonnyolc éves korukig, nem találják meg az igazit, akkor összeházasodnak. Már csak négy nap van hátra, sorsfordító dátumig, amikor a fiú bejelenti, hogy mást vesz feleségül. A lány (Julia Roberts) önelégültsége szertefoszlik. A mese innen kezdve az ő gonosz cselszövéseire épít, bármi áron megpróbálja visszahódítani az imádott fiút.
Ronald Bass – 1989-ben Oscar-díjat kapott az Esőember forgatókönyvéért – története bővelkedik komikus fordulatokban, mert Julianne fondorlatos tervei a menyasszony ártatlan és őszinte jellemének köszönhetően kudarcot vallanak. Minden a boldog befejezéshez közelít, ám Bass és a rendező néhány parodisztikus jelenettel átírja a heppiendet. A rózsaszín háttér előtt édeskés táncot lejtő nyoszolyólányok vagy a közös éneklésbe torkolló ebéd képeiben, az ínyencek A szarvasvadász utolsó jelentének paródiáját is felfedezhetik. A pszichológia végtelen tengerében alámerülő életünk gyilkos karikatúrája az a filmvégi tánc is, amellyel Julianne és „második legjobb barátja” és élő lelkiismerete, a meleg George a filmtörténet legendás szerelmespárját, a Rock Hudson – Doris Day kettőst is megidézik.
A filmről egy vicc jutott eszembe. Két pszichológus sétál, egyszer csak az egyik megbotlik és elesik. A másik fel segíti, majd meg szólal: Te, nem kéne ezt megbeszélnünk? Megbeszélni talán nem, de megnézni – még ha kevesebb romantika, több paródia és néhány figura (például a menyasszony) árnyaltabb bemutatása jót tenne is a filmnek - mindenképpen érdemes.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1258 átlag: 5.57 |
|
|
|
|