KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Boszorkányház

Kovács Kata

Boszorkányház – magyar, 2020. Rendezte és írta: Nyíri Kovács István. Kép: Blahó László és Dorcsák Gábor. Szereplők: Bakos Éva (Magambál), Fazekas Júlia (Luca), Nagypál Gábor (Rázsoly), Mészáros Piroska (Tenke), Kuna Kata (Nina). Gyártó: Film Wizard. Forgalmazó: Romis. 100 perc.

 

Nyíri Kovács István 2006-ban bemutatott Szűzijáték című filmjével és a két évvel későbbi

Rövid, de keménnyel határozottan helyet foglalt magának a magyar független filmes szcénában, így aztán meglepő, hogy következő mozijára több mint tíz évet kellett várni. A továbbra is szinte nulla büdzséből forgató rendező a Boszorkányházat ugyanazokkal a fő alkotóelemekkel teszi érdekessé, amelyek miatt a közönség korábbi munkáit is kedvelte: szatirikus hangvétel, jó adag személyesség, önreflexió és önirónia. A Hétköznapi Vámpírok és az uristen@menny.hu szabálytalan szerelemgyerekéről van szó: egy Fillér utcai családiházban élő boszorkányközösség életébe csöppenünk, a hétszáz éves Magambál, a nimfomán Luca, a dzsigoló férfiboszorkány Rázsoly, a boszorkánytudományt négyszáz éve gyakorló Tenke és az ifjú, lelkes tanonc Nina félig-meddig legálisan működtetett üzemébe, ahol munkaidőben tanácsadásra fogadják a betévedő kuncsaftokat. Magambál egy nap beleszeret egy idős mozigépészbe, akiről kiderül, hogy haldoklik, és az asszony úgy dönt, maga is szeretne megszabadulni az örökléttől, ez azonban nem is olyan egyszerű, a családként működő közösség azonban mindent megtesz, hogy tervét támogassa.

A viszonylag kötött dramaturgiával és precíz történetvezetéssel végigvitt alkotás az áldokumentarista kerettörténetnek és a valóságshow narrációs eszközeinek – a szereplők időről időre leülnek és kommentálják az eseményeket – köszönhetően nagyon is követi a kortárs trendeket, ugyanakkor hiányzik belőle, ami igazán magával ragadóvá tehetné: a megfelelő időzítés és az igazán jól ülő, eredeti poénok. A jó színészi játék és az ökörködő, barkácsfilmes alaphangulat szívet melengető ugyan, de nehéz belátni, a rendező miért helyezte trash-misztikus közegbe a filmjét, amikor a legjobban szemmel láthatóan a kisrealista poénokhoz ért, lásd a teletál futárnak öltözött adóellenőr nagyszerű epizódját.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2020/04 57-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14508