|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
MoziEmmaPethő Réka
Emma – brit, 2020. Rendezte: Autumn de Wilde. Írta: Jane Austen regényéből Eleanor Catton. Kép: Christopher Blauvelt. Zene: Isobel Waller-Bridge. Szereplők: Anya Taylor-Joy (Emma), Johnny Flynn (George), Bill Nighy (Woodhouse), Mia Goth (Harroet), Miranda Hart (Miss Bates). Gyártó: Working Title Films / Perfect World Pictures. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Szinkronizált. 124 perc. Jane Austen tizenkilencedik századi romantikus világát jellemzően kétféle módon ábrázolják a kortárs adaptációk: klasszikus, elidegenítően korhű, butácska megközelítéssel (az Emma esetében ilyen az 1996-as megfilmesítés Gwyneth Paltrow-val), vagy egyfajta modernebb, ám az eredeti báját megőrző hozzáállással (Jim O'Hanlon 2009-es kiváló minisorozata). Az idei alkotás látványvilága a korhű vonalat követi, ám cinikus és karikatúra-szerű karakterábrázolása, abszurd és paródiába hajló jelenetei sajnálatosan modern megközelítéssel fordulnak az austeni világ felé. Az apró angliai faluban, Hartfieldban játszódó történet főhőse Emma, a tehetős, cserfes és jómódjában kissé önteltté vált fiatal lány, aki édesapjával él kettesben, és legfőbb hobbija mások összeboronálása. Szűk világukban mindenki ismer mindenkit, és bár viselkedésüket és megnyilvánulásaikat erősen szabályozzák a társadalmi normák, mégis szeretetteljes és egymás iránt megbecsüléssel bíró közösséget alkotnak. Ezzel szemben Autumn de Wilde Emmája egy gőgös, másokat lenéző, ellenszenves fruska, a rendező által teremtett világból pedig az austeni közeg teljes elutasítása köszön vissza. Intrikák, veszekedések és egymás bosszantása vezet végig a cselekmény ismert elemein, ám a sekélyes, eltorzított karakterekből hiányzik mindaz, ami a regény legfőbb értékeit adja. Az alkotók hozzáírtak az alapműhöz, olyan kijelentéseket adtak szereplőik szájába, amelyek a könyvben nem hangzanak el, amellyel céljuk egyértelműen a karakterek jellemző – negatív – vonásainak még erőteljesebb hangsúlyozása volt. A negatív tetőpont a szintén átírt befejezés, amely végképp nevetségessé teszi hőseinket. De Wilde mintha azt próbálta volna ábrázolni, hogyan viselkednénk ma egy ilyen rangok által szabályozott világban, hogyan élnénk vissza előjogainkkal, így aztán legfeljebb szomorú társadalomkritikaként értelmezhető.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 0 átlag: - |
|
|
|
|