|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
MoziA lelőhelyVajda Judit
Prospect – amerikai, 2019. Rendezte és írta: Christopher Caldwell és Zeek Earl. Kép: Zeek Earl. Zene: Daniel l.K. Caldwell. Szerelők: Sophie Thatcer (Cee), Jay Duplass (Damon), Pedro Pascal (Ezra), Arthur Derenleau (Fahr). Gyártó: BRON Studios / Depth Of Field. Forgalmazó: Pannónia Entertainment. Feliratos. 100 perc. Krízishelyzetben a néplélek behódolva az eszképizmusnak előszeretettel fordul a múlt vagy a jövő felé. Miközben a kilencvenes években ennek megfelelően a western műfaja élte a reneszánszát, és számtalan revizionista vadnyugati film született, addig a 2000-es, 2010-es évek a science-fiction műfaji megújításának kedveznek. Duncan Jones Holdjától kezdve a Natalie Portman főszereplésével készült Expedíción át a Claire Denis és Robert Pattinson együttműködéséből született Csillagok határán című filmig sorra érkeznek az olyan arthouse sci-fik, amelyek jellemzően kis költségvetésből valósulnak meg, nem a látványosság a céljuk (legalábbis nem a műfajtól megszokott színes-szagos értelemben), letisztultak, témájukban nem feltétlenül a jövő problémáit kutatják, játszódhatnának akár a jelenben is, és ha nem is mind kamaradarabok, jellemzően kevés szereplőt mozgatnak. Míg régen a téma tudományos része, a társadalomkritika vagy a mese volt a lényeg, addig ezek a revizionista sci-fik józanok, nem prédikálnak és a jelenben élnek. Ebbe a sorba illeszkedik a Christopher Caldwell-Zeek Earl alkotópáros bemutatkozó nagyjátékfilmje is, amit saját korábbi kisfilmjük ihletett. A Lelőhely – eleinte legalábbis – egy apa és tinédzserlánya története, akik egy távoli holdon értékes drágakövek után kutatva rablógyilkosokba botlanak, majd a lány csakhamar egy új társsal az oldalán kénytelen menekülni, akit addig az ellenségének tekintett. Miközben az idegen hold dzsungelében az öntudatra ébredő főhősnő rájön, hogy akit jónak gondolt, nem feltétlenül az, és akit rossznak lát, cselekedhet jót is, új apafigurára lel (amit az alkotók csodás kis párhuzamokkal hangsúlyoznak). A Lelőhely egyrészt a bizalom meséje, ami lassan és elég visszafogottan csordogál ahhoz képest, hogy érzelmi dolgokra reflektál, másrészt szikár coming-of-age mozi, egészen apró katarzissal a végén.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 0 átlag: - |
|
|
|
|