|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
MoziA fényképAndorka György
Photograph – indiai-brit, 2019. Rendezte és írta: Ritesh Batra. Kép: Tim Gillis és Ben Kutchins. Zene: Peter Raeburn.Szereplők: Nawazuddin Siddiqui (Rafi), Sanya Malhotra (Milona), Sachin Khedekar (Kanti Bhai), Denzil Smith (Hasmukh), Brinda Trivedi (Saloni). Gyártó: Poetic License Production / Film Science / Pola Pandora. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 110 perc. Ritesh Batra, a kortárs midcult egyik leglágyabb hangú elbeszélője két angol nyelven forgatott alkotás után visszatért a nemzetközi sikert meghozó Ezerízű szerelem helyszínére egy újabb, a bollywoodi harsányságot messzire elkerülő koprodukciós munkával – akit a rendező elsőfilmje annak idején elbűvölt, ezúttal ismét otthon érezheti magát. A sztori kezdetén Rafi, a Mumbaiban élő utcai fényképész egy fiatal lányt kap lencsevégre az India-kapunál. Miloni jól szituált, felső-középosztálybeli egyetemista – Rafi ötödmagával osztozik a kicsinyke szobán, ahol esténként nyugovóra tér. Az agglegény hirtelen ötlettől vezérelve elküldi – a fülét oly régóta rágó – anyjának az ismeretlen lány fényképét, kedveseként mutatva be őt. A csel túl jól sikerül, és a férfinak nem marad más választása, mint megkeresni a félszeg Milonit, aki meglepő módon igent mond a játékra, hogy jövendőbeli menyként állítson oda a szépkorú mama elé. A tobzódó helyzetkomikummal kecsegtető felütést a rendező nem meglepő módon kis lángon égő, elégikus történetként fűzi tovább, előző indiai munkájához hasonlóan erős atmoszférát teremtve. Az elbeszélés azonban ezúttal valamivel széttartóbb és nehezebben kiismerhető. Miközben hangsúlyosabb a társadalmi kontextus (a főszereplők közötti távolságot olyan, jól elkapott motívumok teszik plasztikussá, mint egy utcai édességtől kapott gyomorrontás), Batra elliptikus jeleneteit helyenként egyfajta valóságtól elemelt, már-már álomszerű hangulat is belengi. A nincstelenek sorsközösségét tendenciózus romantikával ábrázolja, de mégsem rágja a szánkba, hősnője miért is érzi ennyire fojtogatónak saját környezetét, ahogyan azt sem, valódi lelki társra talál-e az idősebb férfiban, vagy az csak gyújtószikra számára? Ez a nyitottság azonban nem feltétlenül hátrány: habár a filmek, ahogyan a kispiszkos moziban halljuk Rafitól, rendre „ugyanazokat a történeteket mesélik”, életre mégis mi keltjük őket – és ezúttal is annyit kapunk vissza a műtől, amennyit magunk beleteszünk.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 0 átlag: - |
|
|
|
|