|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
DVDTortúraKovács Patrik
Misery – amerikai, 1990. Rendezte: Rob Reiner. Szereplők:
James Caan, Kathy Bates, Richard Farnsworth. Forgalmazó: Bontonfilm. 107 perc.
A Tortúra Stephen
King egyik legrétegzettebb könyve. Egyszerre álomszerű thriller (bevallottan
akut drogmámorban fogant), szemérmes önarckép, valamint művész és műalkotás
viszonyát kommentáló metaregény. Rob Reiner 1990-es filmverziójában az első
aspektus bontakozik ki, sőt a rendezőt valójában az izgatta, miként gyúrhatna
hitchcock-i kamarathrillert az alapanyagból. Így hát a Sziklás-hegységben
balesetet szenvedő sztáríró (James Caan) és az őt túszul ejtő fúria (Kathy
Bates) történetéből feszes szerkezetű, kiváló ritmusú mozi született, mely még
távolabb rugaszkodik a horror éjsötét vidékétől, mint a regény. King nem méri
fukar kézzel a rémmesébe illő motívumokat (műve félholtra éheztetéssel,
csonkítással és a szadizmus egyéb formáival terheli az olvasót), Reiner azonban
szűkebb kereteket szab az erőszaknak (még ha néhány pillanatot merészen is
szceníroz). E megfontolásnak is köszönhető, hogy a Tortúra szerencsésen eloldódik a rémmesei talajtól. Sőt, számos
értelmezést kínál: az egyértelmű freudiánus olvasat (a mozgásképtelen író
óriáscsecsemővé lesz elrablója házában) mellett a férfi-nő kapcsolatok
tükreként, továbbá az írói (művészi) újjászületés krónikájaként is tételezhető.
Reiner bravúrosan ütemezi a feszültséget, s nagyszerűen
növeli a kiszolgáltatott főhősre nehezedő nyomást. A forgatókönyvet jegyző
William Goldman precízen követi az eredeti cselekmény főbb mozzanatait, s ha
némely részmegoldást illetően eltér attól, az fontos célt szolgál (például a
filmben az író számára sikeres önterápiával ér fel a pokoli kaland). A
cselekmény szőttesén csupán egyetlen lyuk éktelenkedik: a seriffet (Richard
Farsworth) forró nyomra vezető fordulat dramaturgiailag megalapozatlan. Mindenért
kárpótol azonban a színészi játék: bár Kathy Bates feladata a hálásabb, s tény,
hogy alakítása maga a színészi mesterkurzus, a férfi főszerepet alakító James
Caan teljesítménye ugyanúgy lenyűgöző. Míg Bates az őrület legmélyebb bugyraiba
hatol, addig Caan tűpontosan jeleníti meg a páni félelem, a kétségbeesés és a
tompa remény ezernyi színárnyalatát. Akárcsak Reiner korábbi King-adaptációja (Állj mellém!), a Tortúra is kisebb műremek: kötelező mindazon mozistáknak, akik kedvelik
a nemesen konzervatív, egyben gondolatébresztő thrillereket. Még Hitchcock is
elégedetten csettintene.
Extrák:
Nincsenek.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 0 átlag: - |
|
|
|
|