KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Rocketman

Pethő Réka

Rocketman, brit, 2019. Rendezte: Dexter Fletcher. Írta: Lee Hall. Kép: George Richmond. Zene: Matthew Margeson. Szereplők: Taron Egerton (Elton), Jamie Bell (Bernie), Richard Madden (John), Bryce Dallas Howard (Sheila), Gemma Jones (Ivy). Gyártó: Marv Films / New Republic Pictures. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Feliratos. 121 perc.

 

Elton Johnnak nem volt boldog gyerekkora, ám az élete akkor csúszott végképp félre, amikor kiderült, van tehetsége a zenéhez – nagyjából ez a tanulsága Dexter Fletcher életrajzi musicaljének, ami nincs híján a drámaian túlnyújtott jeleneteknek, ugyanakkor nélkülöz minden valódi lélekrajzot.A fél évvel korábban bemutatott Bohém rapszódia apropóján adja magát az összehasonlítás, ám amíg Freddie Mercury esetében azt az illúziót kapjuk, hogy megtudunk valamit a zenészről, addig a Rocketman egy olyan Elton John musical, amelynek történetesen Elton John a főszereplője, bár ennek a sztori szempontjából szinte nincs jelentősége. A rendező korábbi alkotásában (Sunshine on Leith) – amely a The Proclaimers dalaira épített jukebox musical – még működött a műfaji logika: a slágerek ténylegesen narratív szerepet töltenek be a cselekményben. Ezzel szemben a Rocketman elbeszélésmódja, ahol Elton dalban mondja el saját életét (olyan szövegeken keresztül, amelyeket egyébként nem ő írt), inkább elidegenítő. Gyorsan változó színpadi öltözékeken keresztül érzékeljük az idő múlását, és bár az énekest megformáló Taron Egertonnak nagyon jól állnak a különböző extravagáns jelmezek, vázlatos figurája inkább némafilmes komédiásként jelenik meg a vásznon, aki pusztán a mimikáján keresztül szenved.

A gyorsan világsztárrá váló Elton megcsalás és szeretetlenség áldozata, amit alkohollal és drogokkal próbál elviselni, amíg egy ponton úgy nem dönt, kiszáll. Hogy eközben mit jelentett neki a zenélés, a koncertek? Fejlődött-e művészileg? Erről nem esik szó. A záró feliratokból kiderül, hogy végül megtalálta a szerelmet – úgy tűnik, boldogságára –, ami egyben a koncertezéstől való visszavonulást is jelentette számára. Mintha csak a film azt üzenné: szégyellje magát mindenki, aki valaha Elton John-koncertre ment, mert ezzel hozzájárult az énekes gyötrelmeihez.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/07 55-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14171