|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
MoziA gyermekVajda Judit
The
Hole in the Ground – ír, 2019. Rendezte: Lee Cronin. Írta: Stephen Shields és
Lee Cronin. Kép: Tom Comerford. Zene: Stephen McKeon. Szereplők: Seána Kerslake
(Sarah), James Quinn Markey (Chris), Kati Outinen (Noreen), Simone Kirby
(Louise). Gyártó: Savage Productions / Bankside Films. Forgalmazó: ADS Service.
Feliratos. 91 perc.
A
horror műfaj mindig is szoros kapcsolatot ápolt a család motívumával, és a
gonosz által üldözött családoktól eljutott oda, amikor a család hordozza
magában a gonoszt. A hippi korszak traumája ihlette klasszikusok (Ómen, Az ördögűző) még csak azt vetették fel, hogy saját gyermekünk
szörnyeteg is lehet, a mai horrorfilmek viszont már beépítették magukba a XXI.
század tapasztalatait is: manapság a szülőség egyre többet követel, egyre
összetettebb, egyre túlgondoltabb, egyre nehezebb – és egyre gyakrabban kell
egy embernek (általában az anyának) egyedül boldogulnia.
Miközben
a tavalyi Örökség azt mutatta be,
milyen nehéz megvédeni saját magunktól a gyermekeinket, a 2016-os Démonok között 2-ben pedig az apa hiánya
majdnem ugyanolyan félelmetes volt, mint a szellem támadása, addig az ausztrál Babadook (2014) és a legfrissebb
anyahorror, A gyermek azt fogalmazza
meg, hogy a szeretett férj elvesztése milyen félelmetes élménnyé változtatja az
anyaságot. Míg azonban a Babadookban
a címszereplő rém volt a múltbeli tragédia, a feldolgozatlan gyász és az
egyedülálló anyaság szimbóluma, A gyermekben
az eleinte helikopterszülőként viselkedő anya (aki nemcsak azt tiltja meg
gyerekének, hogy kimenjen egyedül a kertbe, de még leskelődik is utána)
szemében saját fia válik félelmetessé – hogy a végére persze lelepleződjön az
igazi szörny is.
Az
ausztrál horrorszenzáció mellett az idei Mihez
(továbbá Junghoz és Platónhoz) is kapcsolódó alkotás kevés szereplővel és kevés
eszközzel dolgozik, igen finom jelzésekkel éri el, hogy higgyünk is, meg ne is
a főhősnőnek abban a kérdésben, hogy a fia nem is a fia. Az ugyancsak a Babadookot idéző epilógus pedig
rémségesen hitelesen fogalmazza meg, hogy a belőlünk táplálkozó vagy egyenesen
bennünk lakozó szörnyet le lehet ugyan győzni, de attól még az élet egyedülálló
szülőként sosem lesz könnyebb.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 0 átlag: - |
|
|
|
|