|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
DVDKedvencek temetőjeNagy V. Gergő
Pet Sematary – amerikai,
1989. Rendezte: Mary Lambert. Szereplők: Dale Midkiff, Fred Gwynne, Denise
Crosby. Forgalmazó: Paramount. 99 perc.
Ordított valaha bárki
szebben, mint a simaképű Dale Midkiff az elgázolt gyermekének holtteste felett?
A nyolcvanas évek egyik legnépszerűbb Stephen King-adaptációjában a tragédia
jelenete elementárisan röhejes és mélyen megrendítő: a gyilkos kamionsofőr
Ramonest dúdolva száguld, a dallamosan üvöltő Midkiff bájgúnár-frizurája
lassítva lobog a szélben, és a betonon véres gyerekcipő gurul – de a dekoratív
álomapa fájdalmát a túlzás dacára is átérezzük. Mary Lambert családi horrorja a
szülői veszteség drámájaként beszéli el Stephen King rémületes történetét, és
az amerikai mintacsalád szétesését lelkes B-filmes közhelyekkel prezentálja. A
megvalósult külvárosi idill ebben a filmben éppúgy határos a talajmenti
borzalommal, mint David Lynch Kék bársonyában: az új családi ház
mögött csillogó ösvény a házikedvencek temetője és az indiánok sírhelye felé
vezet, ahol új életre lehet ébreszteni embert és állatot – de az elhunytak
sajnos erőszakos zombiként térnek vissza. A gyerekeit vadul imádó Louis
(Midkiff) nem bírja bevallani a kislányának, hogy macskáját elütötték, ezért az
indián mágiára hagyatkozik, majd halott fiát is kiviszi a titokzatos temetőbe –
nem törődve a szomszéd intő tanácsával. A Kedvencek temetője a
makulátlan családjához minden áron ragaszkodó férfi tragédiájáról mesél, és
ezáltal az amerikai álom mögötti szorongásokat mutatja meg: ebben a világban a
cukiság a rothadás homlokzata, a gyöngéd gesztusokból késszúrások lesznek, és a
szerető családtagok végül egyenként legyilkolják egymást. Mintha a kisvárosi
orvos az egyik brutális esete után – mikor egy másik gázolás áldozata arcul
köpi a halála előtt – a tökéletes élet rettegett szétbomlását álmodná meg.
A Madonna-videókkal
elhíresült Mary Lambert és a forgatókönyvet is jegyző King filmje tisztes
távolban marad a korszak műfaji trendjeitől: míg a legtöbb akkori zombifilm a
zsánerparódia felé fordult (lásd Az élőhalottak visszatérnek vagy
a Hullajó példáit), addig a Kedvencek temetője a
családi asztalhoz invitálja a bűzös élőhalott monstrumát, és túlzásaival együtt
is valódi drámát vezet elő. A történetvezetés számos nevetséges mozzanattal
szolgál, de Lambert szórakoztatóan elrajzolt műve mégis érdemben beszél az
elengedés fájdalmáról: kevés szívszorítóbb jelenet készült a nyolcvanas évek
amerikai tömegfilmjében, mint amikor az apa kénytelen leszúrni gyilkossá lett
gyermekét, és a halálos sebével elsétáló kisfiú elszontyolodva visszaszól az
ajtóból: „Ez nem fair.”
Extrák: A DVD-n semmi sincs,
de a Blu-ray számos járulékos tartalmat tartogat – a rendezővel készült
interjútól kezdve az informatív audiokommentáron és werkfilmen át egy
visszaemlékezésig, amelyben a remake alkotói párás szemmel méltatják az
eredetit.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 0 átlag: - |
|
|
|
|