KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Claire Darling utolsó húzása

Fekete Tamás

La dernière folie de Claire Darling – francia, 2018. Rendezte: Julie Bertuccelli. Írta: Lynda Rutledge regényéből Marion Doussot, Mariette Désert és Sophie Fillières. Kép: Irina Lubtchansky. Szereplők: Catherine Deneuve (Claire), Chiara Mastroianni (Marie), Laure Calamy (Martine), Samir Guesmi (Amir). Gyártó: Les Films du Poisson. Forgalmazó: Hungaricom. Feliratos. 94 perc.

 

Claire Darling hosszú évek óta magányosan él valahol egy francia kisvárosban, abban a családi házban, amit egykor négyen laktak, mostanra viszont egyedül a szobákban maradt tárgyak maradtak neki társként. Az asszony egy nap úgy érzi, elérkezett számára a búcsú ideje, kitakarítja hát a házat, az udvarra szórva szinte mindent, ami egykor fontos volt neki – filléreket kérve csak mindenért, ami évtizedeken át élete része volt. A hírre a település minden lakója odasereglik, kisvártatva pedig Darling rég nem látott lánya is megjelenik.

A pályáját többek között Kie¶lowski, Tavernier és Joszeliani asszisztenseként kezdő Julie Bertuccelli rendezői munkásságában a dokumentumfilmek mellett eddig csupán három nagyjátékfilm szerepel, rendszeresnek tűnő 7-8 éves kihagyásokkal. A Mióta Otar elment-hez és A fához hasonlóan ezúttal is egy többgenerációs, ám csonka család áll a középpontban, ahonnan ismét a férfiak hiányoznak, a hősnő pedig ezúttal is egy visszavonhatatlan határátlépés előtt áll, amelynek kapcsán számot kell vetnie múltjával. Bertuccelli az emlékfoszlányokat a ház egykori kedves tárgyaival köti össze; az előkerülő elefántos óra és Monet-kép azonban nem kizárólag Darling emlékeit csalogatja elő, hanem mindazokét, akik valaha kapcsolatba kerültek mindezekkel az ereklyékkel. Így a film maga is olyanná válik, mint egy nagy kirakodóvásár, ahol nem egy kikiáltó vezeti elő a tárgyakkal egybenőtt emlékeket, hanem a néző szabadon, személytől és időtől függetlenedve mozog a közkinccsé lett portékák között. Ám sajnos pont ez okozza a Claire Darling vesztét is: a sok-sok apró személyes élmény nem áll össze egyetlen nagy történetté, a mindent megváltoztató múltbéli, kettős tragédia ugyanúgy árván hever magában, megértésre és részvétre várva, mint a főhősnő búcsúja – a sok értékes tárgy alapján nem lehet rekonstruálni egykori tulajdonosuk teljes portréját.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/04 59-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14065