|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
MoziClaire Darling utolsó húzásaFekete Tamás
La dernière folie de
Claire Darling – francia, 2018. Rendezte: Julie Bertuccelli. Írta: Lynda
Rutledge regényéből Marion Doussot, Mariette Désert és Sophie Fillières. Kép: Irina
Lubtchansky. Szereplők: Catherine Deneuve (Claire), Chiara Mastroianni (Marie),
Laure Calamy (Martine), Samir Guesmi (Amir). Gyártó: Les Films du Poisson.
Forgalmazó: Hungaricom. Feliratos. 94
perc.
Claire Darling hosszú
évek óta magányosan él valahol egy francia kisvárosban, abban a családi házban,
amit egykor négyen laktak, mostanra viszont egyedül a szobákban maradt tárgyak
maradtak neki társként. Az asszony egy nap úgy érzi, elérkezett számára a búcsú
ideje, kitakarítja hát a házat, az udvarra szórva szinte mindent, ami egykor
fontos volt neki – filléreket kérve csak mindenért, ami évtizedeken át élete
része volt. A hírre a település minden lakója odasereglik, kisvártatva pedig
Darling rég nem látott lánya is megjelenik.
A pályáját többek között
Kie¶lowski, Tavernier és Joszeliani asszisztenseként kezdő Julie Bertuccelli
rendezői munkásságában a dokumentumfilmek mellett eddig csupán három
nagyjátékfilm szerepel, rendszeresnek tűnő 7-8 éves kihagyásokkal. A Mióta Otar elment-hez és A fához hasonlóan ezúttal is egy
többgenerációs, ám csonka család áll a középpontban, ahonnan ismét a férfiak
hiányoznak, a hősnő pedig ezúttal is egy visszavonhatatlan határátlépés előtt
áll, amelynek kapcsán számot kell vetnie múltjával. Bertuccelli az
emlékfoszlányokat a ház egykori kedves tárgyaival köti össze; az előkerülő
elefántos óra és Monet-kép azonban nem kizárólag Darling emlékeit csalogatja
elő, hanem mindazokét, akik valaha kapcsolatba kerültek mindezekkel az
ereklyékkel. Így a film maga is olyanná válik, mint egy nagy kirakodóvásár,
ahol nem egy kikiáltó vezeti elő a tárgyakkal egybenőtt emlékeket, hanem a néző
szabadon, személytől és időtől függetlenedve mozog a közkinccsé lett portékák
között. Ám sajnos pont ez okozza a Claire
Darling vesztét is: a sok-sok apró személyes élmény nem áll össze egyetlen
nagy történetté, a mindent megváltoztató múltbéli, kettős tragédia ugyanúgy
árván hever magában, megértésre és részvétre várva, mint a főhősnő búcsúja – a
sok értékes tárgy alapján nem lehet rekonstruálni egykori tulajdonosuk teljes
portréját.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 0 átlag: - |
|
|
|
|