|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
MoziCsak a baj van veled!Barkóczi Janka
En liberté! – francia, 2018.
Rendezte: Pierre Salvadori. Írta: Benjamin Charbit, Benoît Graffin és Pierre Salvadori.
Kép: Julien Poupard. Zene: Camille Bazbaz. Szereplők: Adèle Haenel (Yvonne),
Pio Marmai (Antoine), Audrey Tautou (Agnès), Damien Bonnard (Louis). Gyártó:
Les Films Pelléas. Forgalmazó: Cinetel. Feliratos.
108 perc.
Yvonne, a fiatal
nyomozónő egyedül marad kisfiával, miután férje egy akció közben életét veszti.
A köztiszteletben álló zsaru emlékére a városban szobrot állítanak, elneveznek
róla egy virágos terecskét, és már majdnem teljesen a mennybe menesztik, amikor
egy véletlen folytán kiderül, hogy fényes karrierje mégsem volt egészen
makulátlan. Yvonne rájön, hogy évek óta hazugságban élt, a korrupt férfi miatt
ráadásul nyolc éve ül börtönben valaki, akit ártatlanul ítéltek el egy soha el
nem követett ékszerbolti rablásért. Az asszony megpróbálja jóvátenni a
történteket, és szárnyai alá veszi a frissen szabaduló, kissé labilis
idegállapotú Antoine-t. Hiába a kölcsönös szimpátia, valódi indokait nem
kötheti pártfogoltja orrára, ezzel pedig további galibát okoz. Miközben
mindenki azon töri a fejét, hogyan tovább, a gyereknek mesélt esti mesékben az
apa alakja szuperhősből piti gazemberré válik.
Pierre Salvadori gyorsan
felejthető vígjátéka legfeljebb a színésznők, a rendőrnőt játszó, korábban már
a Dardenne-fivéreknél is feltűnt Adèle Haenel és az Antoine hitvesét alakító
Audrey Tautou miatt érdekes. Előbbi frissességével, utóbbi laza rutinjával
szórakoztatja a nézőt, de még ketten együtt is kevésnek bizonyulnak ahhoz, hogy
összeálljon a történet. A cselekmény fárasztóan kusza, a figurák kínosak, az igazán
jó poénok olyan ritkák, mint Antoine tiszta pillanatai. A rémisztően közhelyes
életigazságok és a szakállas viccek értelmetlen összevisszaságban váltják
egymást, és ez az egész filmet érdektelenné teszi. Hiába akad benne néhány jó
és finoman megrajzolt pillanat, legalább ugyanannyi másik az ízléstelenség
határát súrolja. A ritmusproblémák szétesővé, esetlegessé züllesztik a
történetet, amivel összességében az a legnagyobb a gond, hogy az utolsó
pillanatig nem derül ki róla, hogy őszinte blődli vagy finom komédia.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 0 átlag: - |
|
|
|
|