|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
MoziSzabadúszókPazár Sarolta
Le grand bain – francia,
2018. Rendezte: Gilles Lellouche. Írta: Ahmed Hamidi, Julien Lambroschini és
Gilles Lellouche. Kép: Laurent Tangy. Zene: Jon Brion. Szereplők: Mathieu
Amalric (Bertrand), Guillaume Canet (Laurent), Benoît Poelvoorde (Marcus),
Jean-Hugues Anglade (Simon), Virginie Efira (Delphine). Gyártó: Les Productions
de Trésor / Chi-Fou-Mi Productions. Forgalmazó: ADS Service. Szinkronizált. 122 perc.
A Szabadúszók nem az első történet arról, hogy kapuzárási pániktól
szenvedő férfiak hogyan vetkőzik le tompultságukat és lehangoltságukat, amikor
végre egymásra találnak búbánatos férfitársaikkal és varázsütésre eltökélt
csapattá változnak. Az 1997-es Alul semmi
óta újra és újra visszatérő humorforrás a kissé megpocakosodott, a
hétköznapok súlya alatt tartásukat vesztett férfiak vetkőzése. A Szabadúszók szereplői persze nem a Magic Mike-féle vetkőző revü
fellépésükkel akarják feledtetni elbukott karrierjüket, félresiklott
házasságukat vagy anyagi gondjaikat.
Gilles Lellouche (Narco) főhősei a férfi szinkronúszásban
teljesednek ki. Még a filmbéli sportág sem túl egyedi választás: a svéd Vizibalett (2008) és az angol Férfiak fecskében (2018) is ugyanezzel
az alapötlettel dolgozik, amit egy svéd férfi szinkronúszó csapat 2007-es
világbajnoki győzelmének igaz története ihletett. A Szabadúszók főszereplője, Bertrand (Mathieu Amalric) két éve
elvesztette munkáját és helyette candy
crush-t játszik köntösben ülve a kanapén, egy nap azonban csatlakozik a
helyi uszodában lubickoló férficsapathoz. Az igazi edzés az öltözőben és a
szaunában zajlik, ahol a vízben összekovácsolódott csapattársak kibeszélik
egymásnak problémáikat. Bertrand fokozatosan oldódik fel az uszodai közegben és
szerzi vissza önbecsülését magánéletében is. Hiába az előítéletektől hemzsegő
környezet moraja, a vesztesek bandájának célja világbajnokságra való kijutás.
Az inkább színészként ismert Lellouche rendezése azonban nem találja meg azt az
összhangot, amit szereplői a medencében hadonászva, kemény munkával
elsajátítanak. Sem az egyes karakterek, sem a belőlük formált közösség nem elég
izgalmasan rajzolt, hogy magával rántson a történetükbe, sőt, az úszósportot is
statisztaszerepre kárhoztatja. Bízhatnánk abban, hogy cserébe legalább kellően
szellemes poénokat kínál a film, de sajnos erről sincsen szó.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 0 átlag: - |
|
|
|
|