|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
DVDIdétlen időkigVarga Zoltán
Groundhog
Day – amerikai, 1993. Rendező: Harold Ramis. Szereplők: Bill Murray, Andie
MacDowell, Chris Elliott. Forgalmazó: GHE. 101 perc.
Harold
Ramis legalább kétszer aranybetűkkel írta be nevét a filmvígjátékok
nagykönyvébe: társszerzőként és színészként a Szellemirtók csapatának megalkotásával s egyikük megformálásával,
rendezőként (és ismét társíróként) pedig az Idétlen
időkig egyszerre nemes tradíciókat idéző-folytató és a posztmodern
korszellemre is rezonáló munkájával, melyet negyedszázad elteltével bízvást
emlegethetünk a klasszikusok között. A bugyuta hazai címet zseniális filmre
aggatták, melynek óhollywoodi előzményei között olyan James Stewart-filmeket
találunk, mint Az élet csodaszép és a
Harvey. Ramis műve is komédia és
fantasy ötvözete, s Capra és Koster meséihez hasonlóan csupán egyetlen
mozzanata érvényteleníti a valószerűség elvárásait, ez az „apróság” azonban
mindent megváltoztat, és éppen ez vezet a posztmodern kérdéskörökhöz.
Főszereplőnk minden nap ugyanazt a napot éli át, újra és újra nekikezdhet a
kisvárosi közegben töltött Mormota Napnak. Az egyenes vonalú elbeszélés
lebontása, a történettöredékeket és eseményvariációkat sorjázó
cselekményvezetés a posztmodern mozi kedvelt fogása – sőt, az Idétlen időkig inspirációja máig
kimutatható: az egyetlen nap ismétlődésének szituációja az utóbbi években
feltűnt inváziós sci-fiben (A holnap
határa), mesefantasyban (Vándorsólyom
kisasszony különleges gyermekei), de még slasherfilmben is (Boldog halálnapot!).
Ezzel
együtt a klasszikus hollywoodi szemlélet megőrződése is kitapintható: kezdetben
kiállhatatlan hősünk jellemfejlődése – mogorva fráterből afféle önkéntes
őrangyallá válik – éppoly nyomatékos, mint a szerelmi motiváció beteljesülése,
s ez mérsékli a posztmodern hevületet. Ugyanakkor hagyománytörő módon éppen a
legnagyobb rejtélyre nincs magyarázat, sohasem derül ki, miért s miként
keletkezik a főhőst csapdába ejtő időhurok – s ez rendkívüli módon kedvez a
film nyitottságának, filozófiai és teológiai olvasatok sorát ösztönzi. Ramis
filmje mégsem intellektuális mélységei, hanem főszereplője, Bill Murray miatt
megunhatatlan. Bizonyosan az égben köttetett, hogy a cinikus alakok
megformálásában járatos művész – a Szellemes
karácsonyban már remekelt hasonló szerepkörben – Phil Connors bőrébe
bújjon: ha kisvárosnyi mellékkarakter asszisztál is hozzá, az Idétlen időkig valójában Bill Murray
ragyogó egyszemélyes showműsora.
Extrák:
Semmi.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 0 átlag: - |
|
|
|
|