KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Guerilla

Magánvágyak, közügyek

Baski Sándor

: Maradhatunk-e kívülállók egy bukásra ítélt szabadságharcban?

 

Ha azon lehet is polemizálni, hogy nemzeti emlékezetünkre és önképünkre a forradalmak katartikus pillanatai vagy a menetrendszerű bukást követő megalkuvás hosszú évtizedei hatottak erősebben, az nem is kérdés, melyik a hálásabb téma egy szerzői filmes számára. Hőstörténet kalanddal és romantikával az egyik, nemzeti és személyes sorskérdéseken való merengés a másik oldalon. Első nagyjátékfilmjében Kárpáti György Mór a köztes állapotról mesél, arról, amikor a bukás már bekövetkezett, de a remény még nem halt meg.

A Guerilla nem előzmények nélkül született meg, a szocializmus utolsó évtizedében a Szirmok, virágok, koszorúktól a Klapka-légión át a Vadonig számos film foglalkozott azokkal a szabadságharcosokkal, aki a forradalom ügyét a világosi fegyverletétel után sem akarták vagy tudták elengedni. Kárpáti szereplőinek helyzete annyiban mindenképp különleges, hogy mivel a történet közvetlenül a kapituláció után, ‘49 augusztusában játszódik, és a hírt hivatalosan még nem erősítették meg, az erdőben bujkáló gerillák számára hitkérdés, hogy tart-e még a harc. Ha fáradtak és csalódottak is, összetartó közösségként, bátran védik az állásaikat – egyedül a főszereplő elkötelezettségéről nem lehetünk meggyőződve. Szemben a Szirmok, virágok, koszorúk huszárfőhadnagyával, aki képtelen a forradalom elvesztésének tudatát feldolgozni, Barnabás ugyanolyan kívülálló figura, mint Kárpáti kisfilmjeinek közösség elől menekülő (Éjfél, Erdő) vagy éppen oda vágyó (Provincia) főszereplői. A Váradi Gergely által alakított fiatal férfi nem akart a szabadságharcban részt venni, és nem akar a gerillákhoz sem csatlakozni, sebesült öccsét szeretné csak hazavinni, akit annak idején helyette soroztak be. Később sem az ügybuzgóság tartja ott az erdőben, hanem mert megtetszik neki az osztagot ápolóként segítő lány.

A szubjektív történelem kibomolhatna a gerillák élet-halál harcának árnyékában is, de Kárpátinál ez fordítva működik. Miközben a csapat a muszkák és az osztrák katonák szorításában a túlélésért küzd, a két testvér a lány szerelméért vetekszik, mindenféle melodrámai felhangok nélkül. A rendező kisfilmjeihez hasonlóan a Guerilla is a finom rezdülések filmje, a színészek apró gesztusai, az összevillanó tekintetek, a kitartott közelik többet mesélnek el a szereplőkről és viszonyaikról, mint a szavak. A testvérek rivalizálásának legdrámaibb momentuma is – amikor a sebesült öcs inkább halálba küldené testvérét, csak hogy övé lehessen a nő – a sejtetés révén nyeri el súlyát.

A klasszikus történelmi kalandfilmekben legkésőbb a fináléra feltámad a honfiúi kötelességtudat a főhősben, Kárpáti viszont, szerencsére, nem áldozza fel a karakter hitelességét a hősdramaturgia oltárán. A külső szemszög ugyanakkor nem jelent deheroizálást vagy a gerillák harcának elbagatellizálását, épp ellenkezőleg. Amilyen műgonddal rajzolja a térképeket és portrékat a művészi vénájú Barnabás, olyan realista igénnyel mutatja be a gerillák mindennapjait a rendező. Hiteles a tárgyi környezet, hiteles a kosz az arcokon; nem kosztümbe öltöztetett romantikus hősöket látunk, hanem a földszagú jelenbe vetett hús-vér figurákat.

A már-már naturalista megközelítést erős, de mindenféle hivalkodástól mentes vizuális megoldások ellenpontozzák. Hartung Dávid misztikus aurájú felvételein az erdő és a környező táj egyszerre óvó, befogadó és veszélyekkel teli, fenyegető közeg, amely helyenként olyan vadregényesnek hat, mint egy dzsungel. Az éjszakai totálképeken a tábortűz fénye által megvilágított gerillákat a sötétség szinte agyonnyomja, a klausztrofób hangulatú kompozíciók – a Szirmok, virágok, koszorúk gyertyafényes felvételeihez hasonlóan – tökéletesen illusztrálják egyre szűkülő életterüket.

A Guerilla hetvenes-nyolcvanas években készült előzményei úgy dolgozták fel az 1848 és a kiegyezés közti periódust, hogy azzal saját jelenükre (is) reflektáltak, így talán joggal merülhetnek fel Kárpáti filmjével kapcsolatban is hasonló igények. Kommentálja-e az ellenállás lehetséges módozatait, és vajon a távolságtartó, apolitikus muszájforradalmár csak a saját korának, vagy a mi korunknak is (anti)hőse? Kihagyásokkal operáló, sejtelmes kisfilmjei után a Guerillában sem szolgál kész válaszokkal a rendező, helyette bevisz egy katartikus erejű gyomrost a fináléban, és a többit ránk bízza.

 

GUERILLA – magyar, 2019. Rendezte és írta: Kárpáti György Mór. Kép: Hartung Dávid. Zene: Asher Goldschmidt. Vágó: Duszka Péter Gábor. Hang: Balázs Gábor. Szereplők: Váradi Gergely (Barnabás), Vilmányi Benett (Antal), Mészáros Blanka (Luca), Radetzky Anna (Ilonka), Orbán Levente (Csont). Gyártó: Proton Cinema. Forgalmazó: Mozinet. 86 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/03 50-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14005