|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
MoziKafarnaumTeszár Dávid
Capharnaüm – libanoni, 2018.
Rendezte: Nadine Labaki. Írta: Nadine Labaki, Jihad Hojaily és Georges Khabbaz.
Kép: Christopher Aoun. Zene: Khaled Mouzanar. Szereplők: Zain Al Rafeea (Zain),
Yordanos Shiferaw (Rahil), Kawtar Al Haddad (Souad), Boluwatife Bankole
(Yonas). Gyártó: Mooz Films. Forgalmazó: Mozinet. Feliratos. 121 perc.
A libanoni Nadine Labaki
videóklipek és reklámfilmek készítésével kezdte a pályafutását, nagyjátékfilmes
rendezőként 2007-ben mutatkozott be: az itthon is forgalmazott Karamell egy kedélyes romantikus komédia
volt öt bejrúti nővel a főszerepben. A közel-keleti női sorsok bemutatására
fókuszált az És most merre? (2011) Lüszisztraté-variációja is, amely énekes
betétekkel egészítette ki az alkotás továbbra is könnyed, humoros alaptónusát.
Legfrissebb munkája, a Kafarnaum
témájában és hangnemében radikális váltást, a számtalan nemzetközi elismerés
(köztük a Zsűri díja Cannes-ban) pedig markáns kvantumugrást jelez a rendezőnő
életművében: nők helyett most egy 12 éves kisfiú, Zain hétköznapjait
kísérhetjük figyelemmel, míg a kulcsszó önfeledt kacérkodás és derű helyett a
mélyszegénységből fakadó kilátástalanság és reményvesztettség lesz.
A bejrúti nyomornegyedbe
kalauzoló, ólomsúlyú mozi dokumentarista igénnyel készült (az amatőr szereplők
filmbéli és valóságos élete alig különbözik, a főszereplő gyermek egy szíriai
menekült), amelyben egy rendhagyó bírósági ügy ad lehetőséget arra, hogy
múltbéli visszapillantásokon keresztül képet kapjunk Zain és nincstelen
családja életéről. A bénító erejű tudatlanság okán („minek mennél iskolába,
fiam?” – így az apafigura) zérus kitörési lehetőséggel rendelkező kisfiú hatalmas akaraterővel és talpraesettséggel igyekszik túlélni
a pokoli körülmények ellenére, nagy szeretettel óvja a kishúgát a
gyermekházasságtól és még akkor is helytáll, amikor egy csecsemő felügyeletével
bízzák meg, miután elszökött otthonról. Labaki szívszorító melodrámáját egyik
oldalról a túlzsúfoltság (behozza az illegális bevándorlás és az
emberkereskedelem témáját is), másik oldalról a bombasztikus nagyotmondás
fenyegeti (lásd a tévés betelefonálást), mégis működik. Ez nagyrészt annak
köszönhető, hogy a direktor nem áldozza be a Kafarnaumot az aktivista message
movie-k oltárán, és ebben egy olyan hiteles személy (egyúttal
casting-telitalálat) segíti, mint a gyakorlatilag önmagát alakító főszereplő
Zain Al Rafeea.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 0 átlag: - |
|
|
|
|