KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Mara

Varga Zoltán

Mara – amerikai, 2018. Rendezte: Clive Tonge. Írta: Jonathan Frank. Kép: Emil Topuzov. Zene: James Edward Barker. Szereplők: Olga Kurylenko (Kate), Craig Conway (Dougie), Rosie Fellner (Helena), Mackenzie Imsand (Sophie), Lance E. Nichols (McCarthy). Gyártó: Moon River Studios / Synchronicity Entertainment. Forgalmazó: ADS Service. Feliratos. 98 perc.

 

Semmi meglepő nincs abban, hogy a horrorfilmet régóta meghitt viszony fűzi a rémálom jelenségéhez, hiszen a műfajt akár a rémálmok föltérképezésének kísérleteként is elgondolhatjuk, amely közelebb vihet a kimondhatatlan szorongások artikulálásához s a félelmekkel történő szembenézéshez. Goya rézkarcának híres figyelmeztetése a horror poklainak kapujára kívánkozik: „Az értelem álma szörnyetegeket szül.” Álmokban kísértő fantomoktól rettegő karakterek, sikoltva ébredő áldozatjelöltek s lidércnyomás és ébrenlét labirintusaiban bolyongó elveszettek népesítik be például a Lelkek karneválja, az Iszonyat vagy Az őrület torkában képsorait, sőt minden idők legnagyobb karriert befutott horrorfiguráinak egyike, Freddy Krueger is rémálmokból érkezett.

Az ő babérjaira tör most az Amikor lehunyod a szemed szörnyalakja, Mara (rá utal a film eredeti címe). Az Elm utca fiataljait tizedelő borotvakesztyűs monstrumnak azonban nem kell tartania a trónkövetelőtől, ahogyan a film nézőinek sem az álmatlan éjszakáktól a mozivetítés után. A kudarc sokban magyarázható a markáns atmoszféra hiánya és a vánszorgó tempó mellett azzal, hogy a rém az áldozatjelölteket az alvási bénulás állapotában cserkészi be, a hősök önvédelmi aktivizálódásának érdemi lehetősége nélkül pedig csődöt mond a feszültségépítés. Mindennek tetejébe a szörny kevéssé kiaknázott, homályos árnyalak marad csupán, aki küllemében bár emlékeztet a kortárs horror olyan nyúlánk figuráira, mint amilyen a Slender Man szörnye, mégis leginkább a 30 éves Pumpkinhead bosszúdémonára hajaz – annak mitologikus-misztikus háttere és mélysége nélkül. Szándékolatlan önreflektív iróniát eredményezhet továbbá, hogy míg a szereplők az elalvástól rettegnek, a film nézőinek is komoly kihívást jelenthet ébren maradni, amit az előre sejthető sokkeffektusok sem kifejezetten segítenek elő.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/12 58-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13926