KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Őrzött idő

Tóth Menyhért

The Keeping Hours – amerikai, 2017. Rendezte: Karen Moncrieff. Szereplők: Lee Pace, Carrie Coon, Sander Thomas. Forgalmazó: Gamma Home Entertainment. 91 perc.

 

A kortárs függetlenfilmes szcénában mostanában kifizetődő stratégiának bizonyul a Ghost alapötletét kevésbé fősodorbeli stílusban újrahasznosítani. A 2016-os cannes-i filmfesztivál nagy esélyesének számító A stylistban a tragikus hirtelenséggel eltávozott ikertestvérével csetelt a főhős. A tavalyi év indie-üdvöskéje, a Kísértettörténet pedig úgy mutatta be a szeretett személy elvesztése utáni gyászt, hogy az özvegy folyamatosan érezte közösen megvett házukban az elhunyt férje jelenlétét. Ráadásul most a jórészt alacsony költségvetésű horrorfilmekkel foglalkozó Blumhouse-stúdió is kedvet kapott transzcendens riogatás helyett fájdalmasan melankolikus családi kísértethistóriát mesélni. Így a horror-címkével tévesen ellátott Őrzött időben néhány ajtócsapkodástól és villanykörte-robbanástól keletkező jump scare-pillanatot leszámítva semmi ijesztő nem történik.

A tragédiát egy kisfiú halála okozza, ami először szétszakítja a film prológusában megismert, szimpatikus családot, majd hét évvel később − amikor a szomorú emlékek miatt eladásra szánt házban váratlanul megjelenik Jacob szelleme – újra összehozza. A rendezőnő, Karen Moncrieff több filmjében is foglalkozott már a klasszikus családkép összeomlása utáni alternatív famíliaformák létrejöttével, ám míg A halott lányban és A Cate McCall-perben női nézőpontból közelített a témához, az Őrzött idő a fia halálával önmagát vádoló családfő lelki folyamatait helyezi előtérbe. Sajnos azonban Moncrieff korántsem akkora műgonddal formálja meg férfi főhősét, mint másik két filmje női karaktereit. A halott lány és A Cate McCall-per nőalakjai a talán túlságosan is démonizált férfitársadalomban a boldogulásért harcoló erős, vagy erőssé edződő, lélektanilag valahonnan valahová eljutó karakterek, az Őrzött idő Lee Pace alakította Markjáról viszont azon kívül, hogy egy jól menő vállalatnak dolgozik, és hogy az alkoholhoz menekült a fia halála után, nem tudunk meg semmit. A vele történő tragédiasorozat súlyát érezzük ugyan, de az elég hamar kitalálható, az egykori feleséggel kapcsolatos zárócsavar után már soknak és hatásvadásznak találhatjuk. Nem beszélve arról, hogy a női főszereplő és a szellemként visszatérő kisfiú figurája is vázlatos maradt. Így hiába is érzékenyülnénk el a tengerparti naplemente fényében úszó, szívszaggató zenére vágott zárómontázs alatt, igazán megindító, férfi nézőpontból bemutatott mozgóképes gyászterápiaként továbbra is a Csodás álmok jönnek című filmet fogjuk alkalmazni.

Extrák: Nincsenek.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/12 63-64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13920