|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégFejjel a falnakHungler Tímea
Hősünk, a golfedző Kevin Costner, azóta, hogy nem tudta magát kvalifikálni az amerikai bajnokság döntőjébe, egyenesen csúszik lefelé, különféle nőszerű képződmények karjaiba. Nem csoda hát, hogy újdonsült edzőpartnere a felfedezés erejével hat rá; a hölgy szép, ráadásul okos, igaz egyetlen szépséghibája igen komoly: az egykori rivális, a jelenlegi golfszuper, Don Johnson babája.
Dél-texasi napbarnított főszereplőnkben a régi ellenszenv elemi erővel lángol fel újra, tudja: elérkezett az idő, hogy duplán vegyen revansot; elhódítson Don elől kupát és nőt. A fiatalasszony addig-addig tétovázik a két mindenre elszánt golfozó között, míg szegény Kevint messze földön elhíresült lyukérzéke teljességgel cserbenhagyja, majdhogynem diszkvalifikálják a versenyből, pedig hajdanában még a pelikánt is eltalálta röptiben.
Vénusz végül megkönyörül a zaklatott golfbajnok-jelöltön; a szívkirálynő megbizonyosodva arról, hogy a hír valóban igaz (Don utálja a gyerekeket) határoz, és az éj leple alatt helyreállítja hősünk kibillent lelki egyensúlyát.
A műalkotásnak eddig is a tetőfokra hágó ostromló izgalmai tovább fokozódnak a csúcsjelenetben, melyben kiderül, sikerül-e Kevinnek a vizesárkon átallőnie golflabdáját. A hatalmas dramaturgiai fordulat (t.i. nem sikerül) azonban nem vezetheti félre az élesszemű nézőt; végül is filmünk nem holmi limonádé, hanem az erkölcsi felemelkedésnek szerelmi szállal átszőtt iskolapéldája, mely híven tükrözi a coubertini eszmét: nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1196 átlag: 5.59 |
|
|
|
|